Plázák. Fényesek, világosak, nagyok, mindenki számára nyitott világ, csak teli pénztárca kell, meg némi jókedv, hogy igazán élvezni lehessen az európai fogyasztói társadalom ’mecseteit’. Merthogy van, aki messziről zarándokol ide csak azért, hogy megszerezze a tárgyakban ígért boldogságot.

Tizenévesek egy padon összebújva, Messengerezés közben, félszavakból értik egymást, fel se néznek, csak nyomogatják a telefonjaikat, a táskájukból kilóg egy dobozos kóla meg muffinmaradék, amit a suli melletti pékségnél vettek. Minden nap, az órák után - vagy néha az órák helyett - lógás a közeli plázában, mert ott meleg van, le lehet ülni és amúgy is mindenki ott ténfereg. A boltok telis-tele áruval, vásárolni ők biztosan nem fognak, esetleg kinéznek egy-két jó cuccot, amit majd  a szüleik megvásárolhatnak.

Magányos idős emberek, akik éppen csak elbotorkálnak a közeli bevásárlóközpontig, zsömlét, tejet meg egy kis almát vesznek, ennyire futja, többre nem, kicsit nézegetik a sok siető, fontoskodó, laptoppal meg okostelefonokkal felszerelt, nyüzsgő harmincas-negyvenes nőket, férfiakat, milyen jó is lehet nekik - gondolják -, ez az ő világuk, már nem a miénk. Talán vasárnap még egy nyugdíjas is megengedheti magának, hogy vásároljon egy mignont a pláza cukrászdájában, meg egy picit nézelődik a nagy, tágas könyvesboltban, kézbe veszi a szép, új köteteket, aztán visszateszi a helyére, venni magának csak ünnepnap szokott valamit, de akkor is inkább egy kis ennivalót, némi húst.

És akkor ott vannak a kevesek, az elfoglalt, jól kereső szingli harmincas, negyvenes, ötvenes nők és férfiak, akik az unalomtól fásult arccal térnek be minden második nap a kedvenc ruhaboltjukba, és már a kirakat láttán is elfogja őket a türelmetlenség, hogy miért nem jött meg az újabb kollekció, miért kell annyi időt várni, miért tart ilyen sokáig a leértékelés, ahelyett, hogy végre a tavaszi-nyári divat szerint lehetne öltözködni. Elviselhetetlen számukra, hogy Magyarországra mindig késve jut el a párizsi, milánói trend, hogy itt minden olyan provinciális… És ők sem elégedettek, ők sem boldogok, csak a plázákban ténfergő boldogtalanság költözik beléjük mindannyiszor, ahányszor táskákkal, cipőkkel, parfümökkel megpakolva, vadul dudálnak egy parkolójegyét érvényesíteni elfelejtő, forgalmat lassító sorstársukra.