A szüret első időpontja a középkori hagyomány szerint szeptember 29-én, Mihály napján kezdődik. Már gyerekkoromban imádtam a szüretek hangulatát. A szőlő szüretelése kemény, fárasztó munka, azonban nagyon hálás, hiszen láthatjuk, megkóstolhatjuk munkánk gyümölcsét: szüretkor a mustot, később pedig, Márton napján az újbort. A szüret az ókor óta emberi világunk fontos része.

Dionüszosz a szenvedélyeket felszabadító mámor istene, valamint a boré. Fején szőlőlevelekből font koszorúval ábrázolták, a kezében mindig volt egy borospohár és egy szüreti bot, egyik végén tobozzal, szőlőlevelekkel díszítve. A források szerint az ókori Hellász egyik legfontosabb exportterméke volt a bor, főként a thaszoszi. A szüret az egyik legszebb ünnep volt az ókori poliszokban. Érdekes adalék, hogy nők számára tilos volt a borivás, szabályozástól függően már egy szalonspiccért is megbüntethették őket, ugyanis tényállásszerűen szabálysértésnek minősült.  Lükurgosz, a spártai állam legendás törvényhozója a Nagy-Rhétrának nevezett alkotmányában ki is tért a borivás mértéktartó fogyasztására. „Semmit se nagyon!” – szól az ókori mondás. És ennek jegyében például előírta, hogy a közös ünnepi lakomáról távozó férfiaknak lámpás nélkül és egyedül kellett hazamenniük, ilyen módon kénytelenek voltak józanok maradni.

A híres Dionüszosz-ünnepek a boriváshoz kapcsolódtak, több is volt belőlük… Magam előtt látom az egykori görög tájakon a fiatal lányokat és fiúkat, akik nevetve, egymással incselkedve szedik és gyűjtik a napsugártól duzzadó fürtöket. Dionüszosz római megfelelője Bacchus volt. Bacchus a bor, borivás, a szőlő istene. S bár a rómaiak sokáig görög borokat importáltak, azonban egy idő után – persze görög mintára - saját szőlőkultúrát hoztak létre. Egyik szokásuk volt például, hogy a szüret befejeztével a szőlőt gondosan megmosott lábú házi rabszolgákkal tapostatták ki. Az első mustot félretették, ugyanis ebből készítették a nők számára engedélyezett mézbort. Ezt az italféleséget rendszerint étkezések előtt adták. Érdekes, hogy a demizsonok száját már ők is parafával zárták le. Kevesen tudják, hogy a rómaiak csak érett borokat ittak. A bacchanáliáknak nevezett vallási ünnepekre természetesen nem volt érvényes az „aurea mediocretas” vagyis az arany középszer oly általános római szabálya, hiszen ez az ünnep elsősorban a sokszor orgiákba csúszó mértéktelenségről, mértéktelen borivásról szólt. A racionalizálódó római állam be is tiltotta ezeket az ünnepeket, azonban a tiltás ellenére az emberek titokban mégis megrendezték a lakomákat, a bitófa árnyékában.

A középkori Európában is megmaradt a szüret ünnepe, a szüreti bálok, mulatságok is ide vezethetők vissza. A szüret - az addig szigorúan védett, körbebástyázott és csőszök által felügyelt – szőlőhegy felszabadításával kezdődött, amelyre a hegybíró adott engedélyt és a templomharangok jelezték, hogy a „betakarítási” munkák megkezdődtek. A földesurak jellemzően nem keveredtek a pórnéppel, egészen a 19. századig robotmunkában végeztették a szüreti munkálatokat. A földesúri szüreti mulatságok az arisztokrácia számára jelentős társasági eseményekké váltak. Ekkor találkozhattak a sokszor egymástól több napi kocsiútra élő arisztokrata családok, főurak és nem mellesleg a rangban egymáshoz illő fiatalok. De ekkor történt a tized (dézsma), kilenced begyűjtése is, ennek megfelelően javarészt mustban történt a beszolgáltatás. A mustból persze ilyenkor még nemigen lett bor, azt csak Márton napján lehetett megkóstolni.

Apropó, kóstolás: a középkori szokásoknak is sokszor ókori gyökerük van: a IV. században élt a savariai (szombathelyi) származású Márton, tours-i püspök. A csodák és gyógyítások által híressé lett, később szentté avatott Márton erősen tiltakozott püspökké választása ellen, a történet szerint libák között próbált a főpapok elől elrejtőzni, azonban a madarak elárulták őt gágogásukkal… Több mint fél évezredre rá István király Magyarország védőszentjévé választotta Szent Mártont, nem mellesleg tiszteletére épült a Pannonhalmi Bencés Apátság. Már a középkorban tudták, hogy Márton napjára kiforrt az újbor, vagyis ezen a napon a bort mindenképpen meg kellett kóstolni.

De hol van még az újbor kóstolása! Musttól édes a szeptember, itt a szüret! Menjetek, ha tudtok, hiszen ilyenkor minden szorgos kézre szükség van. S ha az újbort nem is lehet még megízlelni, lehet mustrázni a tavalyit. ;) Remélem, a mostani munkánk gyümölcseként elégedetten iszogatunk majd a libasült mellett Márton napján.