A napokban többször tapasztaltuk családilag, hogy Volt (haha), nincs. Elment az áram. Edi kolléganőnk is jelezte vidékről, mikor egy grafikára lett volna szükségünk, nem lehet: nincs áram, nincs net. Ő nem esett kétségbe, addig is sóskát szedett a kertben.  

Kisfiam nagyszülős kiruccanásán járt úgy, hogy a vihar megrongálta felsővezeték áramszünetet eredményezett. Neki új tapasztalás volt, hogy nagyapja gyertyákkal rakja körbe a szobát. A hirtelen jött tévémentességből és a félhomályból aztán jóízű beszélgetés kerekedett a múltról, a 40-es, 50-es évekről, amikor bizony gyakran megesett, hogy gyertyafénynél ülte körbe a család a Sokol rádiót, s ez volt a természetes.

Az elmúlt időszakban Budapesten is ki-kihagyott a szolgáltatás, volt, hogy naponta többször is. Hirtelen nem volt wifi, a munkának állnia kellett. Legutóbb tegnap. Egy ideig lázasan ellenőrizgettem telefonom kijelzőjét, vajon a 9%-os töltöttség meddig tart ki. Aztán szép lassan beletörődtem az elektronika-mentességbe, s jó volt. Eszembe jutottak a gyerekkori zseblámpás olvasások, a kézzel mosás, a szalonnasütések körüli nagy családi beszélgetések a falusi ház kertjében. A kanapé sarkába kucorogva elmélkedtem régmúlt időkről, mikor a kisfiam ordítva csattogott le az emeletről, tabletjével a kezében: - Anya, nincs internet, csinálj valamit!

Csináltam egy limonádét. :)