Már zajra ébredsz. Vagy a telefon, vagy a vekker csörgése billenti fenékbe a pilláid tövén kábán derengő álmot.

Kibotorkálsz a fürdőbe: lehúzod a wc-t, kinyitod a csapot. A reggeli csendben élesen hatol elmédbe a víz zubogása.

Bekapcsolod a kávéfőzőt. Bántó kerregéssel indulnak be a gép fogaskerekei, a szemek őrlése ipari porszívóhoz hasonlatos dübörgéssel jár. A friss kávé meg áldozatokkal. Hiába. Közben a mikróban tejet melegítesz, hogy lágyítsd az eszpresszó keserűjét. A 20 másodperc lejártát éles, sípoló hang jelzi. Még csak 15 perce vagy ébren, de máris úgy érzed, mintha egy atomháború kellős közepén állnál bambán. Ricsaj, zaj mindenünnen, mindenből.

Közben a macska erőteljesen veri az ajtót, még erőteljesebben nyávog, beengedést és reggelit követelve. Pattan a konzervdoboz, csörren a porcelán kistál a konyhakövön.

A család ébredezik. Dübörgő léptek a lépcsőn, hűtőajtó nyit, majd nem csukódik rendesen, s erre folyamatos, méltatlankodó pittyogás figyelmeztet.

Közben a szomszéd utcában kitartóan visít egy riasztó. Kábán indulsz el otthonról.

A villamoson embertömeg. Telefonos játékok ütemes kattogása, fülhallgatón is áthatoló tuctuc, vagy egész konkrétan a melletted álló szerelmi életének végighallgatása három megálló alatt, amint telefonos segítséget kér a barátnőjétől. Közben a hülyére részegedett hajléktalan ordítva méltatlankodó monológját a villamos hangszórójának többnyelvű gépi hangja teszi teljessé. Ha kocsival indulsz, sem sokkal jobb a helyzet. Tekergeted a rádiót, mindenhol az erőltetetten könnyed reggeli viháncolós műsorok, a rohadtul vicces életképek, ilyen-olyan showk, mintha az lenne a legtermészetesebb emberi viselkedés, hogy fél 8-kor már megpukkadunk a röhögéstől. Irritálóan harsány, kellemetlenül idegen. Beszorulsz a dugóban, előtted-mögötted busz, balra útszűkület, jobbra sínpálya-rekonstrukció. Idegesen dobolsz a kormányon és hallgatod sorstársaid némileg jogos, ám teljességgel hiábavaló, permanens dudálását.

A munkahelyeden mindig van egy kolléga(nő), aki ki nem fogy a szuszból, levegővétel nélkül is képes 6-7 órát egyfolytában locsogni, miközben zúg a számítógép és a normálisnál kicsivel hangosabban szól a rádió. Lehúzod a nyolc órát, kicsekkolsz és elindulsz hazafelé ugyanúgy, ahogy reggel dolgozni. Közben még útba ejtesz egy élelmiszerboltot, ahol folyamatosan harsog a „Ma csak 1290 Ft a csirkemell kilója”, a „Kovács Györgyi fáradjon az egyes kasszához”, két közérdekű között meg a „Coco Jumbo”.

Hazaérve szólsz a gyereknek, halkítsa lejjebb a Nickelodeont, mert a Spongyabob élvezhető 10-es hangerőn is, semmi szükség 42-esre. Bedobsz még egy mosást – úgy érzed este 7 körül, a centrifuga az agytekervényeidet is kezelésbe vette.

Mire 10 körül ágyba kerülsz, már semmi másra nem vágysz, csak fülsiketítő, kongó, néma csendre. A félálom kellemesen zsongító állapotába tartasz, mikor jön még 23 viber üzenet, 10 email meg a Facebook-értesítések. Mind más hangon szól, de szólnak, mert természetesen a telefont elfelejtetted lehalkítani az ágyad mellett. Félálom kihussan a fejedből. Telefonod lehalkítod, de előtte még beállítod az ébresztőt. Dühöngve forgolódsz, okolod magad az óvatlanságodért. Másfél óra forgolódás után újra közeledsz az álom kapujához.

A szomszéd utcában megszólal, és kitartóan visít egy riasztó…

(Az írás 2016. október 9-én jelent meg.)