„Rudabányán jó a kedv,

ott lakik a barnamedv’.”

Az utóbbi időben egyre többször hallottunk hírt a barnamedve magyarországi megjelenéséről. Ami 30-40 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, az elmúlt évtizedben többször is megtörtént. Tavaly illegálisan ki is lőttek egy medvét, az ügy vizsgálata egyelőre még nem zárult le. Legutóbb néhány hónappal ezelőtt tűnt fel egy Lengyelországban Iwo néven regisztrált és GPS-jeladóval ellátott, szülőföldjéről Szlovákián át egészen Rudabánya térségéig talpaló, kifejlett, hím barnamedve. Egyelőre még él, senki sem lőtte le.

A barnamedve egykor a Kárpát-medencében éppúgy honos volt, mint az erdélyi Havasokban vagy Közép-Európa más területein. Számára természetesen az ember által alkotott földrajzi megnevezések vagy a politikai határok (így például a trianoni békeszerződés) semmit sem jelentenek. Sőt, a barnamedve világában maga az ember sem jelent különösebben sokat: zsákmányállatnak igazából nem tekinthető, mert elejtése túlságosan veszélyes, és meg is tudja védeni magát, akár fegyverrel is, de legfőképpen a közösségeit jellemző, és a medvét igencsak taszító állandó zajjal, nyüzsgéssel és bűzzel. A barnamedve évmilliók óta megszokott életvitelébe nem illik bele az emberi települések veszélyes világa, ezért igyekszik távol tartani magát tőle.

Az emberi civilizáció terjedésével a medve élettere folyamatosan csökkent, populációja kritikus méretűre zsugorodott. Sorsa ma már teljes mértékben a mi kezünkben van: ha semmit nem teszünk érte, ha nem adjuk meg neki a szükséges figyelmet és nem gondoskodunk a biztonságáról, akkor szép csendben kihal. Most már nem elég, ha eltűrjük, vagy egyszerűen csak nem bántjuk. Aktívan részt kell vállalnunk a megmentésében, amihez a technológiai háttér, a GPS-alapú állandó nyomkövetés is rendelkezésre áll.

Számos esetben tapasztalhattuk, hogy a természet időről időre kérdést intéz hozzánk: készen álltok-e? Képesek vagytok-e rá? Elég érettek vagytok-e hozzá?

Véleményem szerint a barnamedve egyre gyakoribb megjelenése az Északi-középhegységben éppen egy ilyen, óvatosan (szinte félve) feltett és nagy gonddal megfogalmazott kérdés a természet részéről: ti, emberek, kik e tájon éltek, meg tudjátok oldani, hogy néhány barnamedve is az életteretek részévé váljon? Vissza tudjátok fogni magatokat annyira, hogy ne akarjátok rögtön elpusztítani?

Iwo feltűnésének helyszíne is bír némi szimbolikus jelentőséggel: Rudabánya a róla elnevezett ősi főemlősfaj, a Rudapithecus Hungaricus leggazdagabb lelőhelye. Évmilliókkal ezelőtt a medvék és az emberelődök vetélytársak voltak az adott élőhelyen, hiszen mindkét faj a barlangos, hegyvidéki területeket igyekezett belakni a veszélyesebb és az időjárástól is kevésbé védő síkságok helyett.

Ez a vetélkedés mára eldőlt: a medve csak a mi aktív segítségünkkel maradhat fenn ezen a vidéken.

A tavaly feltett kérdésre az illegális „vadászok” már nemleges választ adtak. Nagyon bízom benne, hogy a következő válaszunk ez lesz:

Igen, legyen magyar medve!

Makay Sándor