Hazudnék, ha azt állítanám, hogy eddigi életem során a világirodalom nem adott, jelentett nekem sokat. Gimnazista koromban kamasz, lázadó lelkivilágomat is sokszor francia vagy éppen angol költők minden konvenciót elvető versei fejezték ki, persze magyar poéták tolmácsolásában.

Amikor az ember megismer egy idegen nyelvet, kezdetben elérhetetlen messzeségben van az a szint, amikor megérthetővé, befogadhatóvá válik egy másik nemzet irodalma. Végtelen vágyakozás lesz úrrá ilyenkor a nyelvtanulón, hogy közel férkőzhessen az adott nemzet lelkületéhez, és hogy megértse egy nép legbensőbb gondolatait, vívódásait, ami a szavak szintjén csak az irodalmon keresztül lehetséges.

S mi tett minket, magyarokat igazán befogadó, szabad európai polgárokká? Mitől váltak művészeink haladó, széles látókörű gondolkodókká? Bizonyára ebben nem kis szerepe volt a műfordítások által megismert népek, nemzetek regényeinek és verseinek, hiszen egymás történelmének, irodalmának értő olvasata segít hozzá a valódi megértéshez. És hogy az európai költészet magyar műfordítói valahol mindig, minden lefordított versen keresztül egy kicsit maguk is megmártóztak egy másik nemzet keresztvizében? Egy kicsit igen, hiszen komoly mélységekben kellett megragadni, megtapasztalni egy felületesen ismert kultúra lényegét, valahogy úgy, hogy az képes legyen magyarul is mindazt kifejezni - vagy legalább részben -, amit az eredeti mű szerzője szeretett volna.

Kedves irodalom- és versszerető olvasók! Induljunk ma el estéről estére egy újabb hosszú úton, ami a műfordítások világának rejtelmes szépségekkel teli világába vezet el bennünket.