Úgy nőttem fel, hogy gyakran azt éreztem, engem senki sem szeret. Kitaszított, kihasznált, súlyosan és többféle módon bántalmazott gyerek voltam. A szüleim fizikailag, lelkileg bántalmaztak, elhanyagoltak, nem adták meg amire egy gyereknek szüksége van, sem testileg, sem lelkileg. De volt valaki, aki mégis szeretett.

Nagyon korán a könyvekhez menekültem. Másodikos koromban egy osztálykirándulást tettünk a kerületi könyvtárba és tudtam, hogy ott van az én helyem. Beiratkoztam és onnantól havonta minimum hat könyvet elolvastam. Minden szabad percemet olvasással töltöttem. Aztán a kezembe került egy gyerekbiblia. Bár meg vagyok keresztelve, a családomban nem sokat hallottam addig Istenről meg Jézusról. Aztán hirtelen megtudtam, hogy szeretve vagyok. Elkezdtem róluk többet olvasni, imádkozni, hinni.

A nehéz gyerekkoromon a könyvek és a hitem segített át. Nem érdekelt, hogy kis szentfazéknak gondolnak  - amúgy is kaptam elég bántást, tulajdonképpen mindegy volt már, hogy miért és mennyit kapok. Sokkal fontosabb volt, hogy én, a kis kitaszított végre úgy éreztem, van mibe kapaszkodnom. És Jézus szeretete valóban minden egyes nap megsegített.

Aztán dühös lettem rá. Úgy éreztem, magamra hagyott, hiszen nem ment ki ebből az életből, nem szabadít meg a családomtól, az osztálytársaimtól, a tanáraimtól. Évekre elveszítettem a hitemet. Csak felnőttként találtam meg újra és hosszú évek óta már, hogy kiteljesedett, mély és igaz istenhittel élek.

Nemrégen valaki azt kérdezte tőlem, hogy gondolom, hogy Jézus egy személyben meg tudott váltani több milliárd embert. Mondtam, hogy ha önmagában a megváltás tényét nem tudja elfogadni, akkor sincs semmi gond. Csak gondolja meg, hogy Jézus az életével és a cselekedeteivel példát mutatott, amivel mindenkinek lehetősége van a megváltásra, saját maga megváltására. Van, akinek ezt így könnyebb elfogadni.

Ma már tudom, hogy a legnehezebb helyzetekben mindig történt valami, ami mégis átsegített vagy megoldást nyújtott. Ma már tudom, hogy soha egy percre sem hagyott el Isten és ma már tudom azt is, hogy milyen sokat tanultam azokból a helyzetekből és hogy így lehettem az, aki vagyok. És ezért hála van bennem. Úgy érzem, én megkaptam a legnagyobb ajándékot, a megváltást.

Nagypéntek van. Krisztus keresztre feszítésének napja. Bár ezen a napon Jézus szenvedéseiről és haláláról emlékezünk meg, mégis ünnepeljük, hogy Isten közösséget vállalt az emberrel, hiszen Jézus, Isten fia átélte az emberi kínszenvedést, haldoklást és halált. És tudjuk, mi következik ezután: a feltámadás!