Ma már talán nincs is olyan erős fantáziánk, hogy elképzeljünk az első világháború végének Magyarországát, amikor a belpolitikai zűrzavar a hazánkat érő ellenséges támadásokkal, illetve az országot megszálló román, szerb és cseh haderő jelenlétével párosult. A mi nemzedékünk, illetve az 1945 után született nemzedékek, akiknek az életében jellemzően nem volt jelen a háború, képtelen felfogni azokat a veszteségeket, amit egy ember átélhetett a világégések után. De mindig, minden helyzetben vannak és maradnak tisztességes, hamisíthatatlan úriemberek.

„Csupán a kormányom instrukcióinak megfelelően cselekedtem, ahogy azokat úriemberként és az amerikai hadsereg tisztjeként értelmeztem” – írta később memoárjában Harry Hill Bandholtz. Éppen október eleje volt, amikor az amerikai tábornok, az antant, illetve az amerikai katonai misszió parancsnoka a bizottság napi elnökeként, lovaglópálcájával megakadályozta, hogy a román megszállók a Magyar Nemzeti Múzeumot kifosszák. Bandholtz a román katonákat lovaglópálcáját kíméletlenül használva zavarta, kergette ki a patinás épületből, a múzeum ajtóit pedig a szövetségesek nevében lepecsételtette. Ugyanis szomszédjaink nemcsak a területszerző lehetőségeket látva és mohón várva, de az ilyen rablások, fosztogatások ellenállásmentes lehetőségei miatt is igyekeztek megakadályozni a magyar rendvédelem, csendőrség újjászervezését.

A katonai logika alapján ugyanis az idegen, főként cseh, szerb és román haderőnek csak addig volt alapja az országban állomásozni, valójában rabolni és portyázni, amíg azt a magyar rendvédelmi testületek hiánya, illetve szervezetlensége indokolttá tette. Ezt az időszakot a románok persze a módszeressé vált rablások, fosztogatási lehetőségek miatt szerették volna végteleníteni, de legalábbis kitolni, ameddig csak lehet. Az amerikai tábornok viszont ezt a nemtelen szándékot idejekorán felismerte, és kezdeményezte, éppen 97 éve a mai napon, a nemzetközi bizottság által Halsey E. Yates ezredes, az USA volt bukaresti katonai attaséjának felkérését, hogy szervezze újjá a magyar rendvédelmet.

Persze a románok és a csehek tudatos és alattomos fúrásai okán és amiatt, hogy a magyar fegyvereket a románok lefoglalták és Bukarestbe szállították, az újjászervezés csak rendkívül nehezen valósult meg. Yates 1919 novemberében a Nemzeti Újságban tett felhívásában így fogalmazott: „A magyar csendőrségnek mindenkor az a hírneve volt, hogy egész Európa legjobb fegyveres ereje. A jövőben alkalma lesz ezt megint beigazolni azáltal, hogy a törvényes rend fenntartásában részét derekasan kiveszi… Mi bizalommal számítunk Önökre, hogy ismét odaadó kötelesség-tudásukkal az ország békéjét biztosítani fogják.”

Szóval tényleg volt olyan korszak Magyarországon, amikor, ha nem is két hét alatt, de egy hónap alatt rendet teremtettek az országban. Ezeknek az amerikaiaknak a nevét pedig egy hálás nemzet soha nem felejtheti el.