Gyermekkoromban még nem volt ritka, hogy „maszek” trafikokban, virágboltokban, butikokban vagy éppen iparosként a nyugdíjas kor elérése után is idős emberek dolgoztak. Kedves emberekre emlékszem, akik már az élettapasztalat bölcsességével mosolyogtak a kuncsaftokra. Sokszor meséltek érdekes történeteket, és persze mindig akadt a zsebükben egy kis ráadás cukorka, egy kis grátisz bonbon, valami plusz, ami a vásárlás mellé a gyerekeknek járt.

Mindig csodálattal figyeltem nyugat-európai utazásaim során, a különböző országok különböző városaiban azokat az üzleteket, amelyeken látni, hogy nagyon régóta, akár több száz éve, generációról generációra ugyanazzal a tevékenységgel keresik kenyerüket. Szülőkről gyermekekre száll a tudás és a tulajdon, no meg az évszázadok alatt felhalmozott vagyon. Legyen az sarki fűszerbolt, édesség- vagy játéküzlet, újságos, trafikos, kalapos, optikus vagy nyakkendőbolt, ha az ember belép, szinte átjárja a múlt ódon illata.

Nem kell messzire menni - Bécs például megmenekült a szovjet fennhatóság alól és így az államosítástól is. Ám nekem egy milánói nyakkendő üzlet, illetve egy londoni pub a kedvencem. A pincehideg London Pride csapolása közben a tulajdonos, aki egyedül állt a pult mögött, amikor megkérdeztem, arról beszélt, hogy a XIX. század végén nyitották a kocsmát, azóta apáról fiúra száll a tulajdonjog, és nem kevés angol történelmi hírességet sorolt fel, akik náluk múlatták az időt, ünnepelték a családi ünnepeiket vagy a csapatuk győzelmét. Ilyenkor az ember mindig keserű szájízzel, saját nagyszülei küzdelmein elmerengve, a közös nemzeti veszteségek fájó emlékeivel, és valljuk be, hogy kicsit irigykedve indul haza.

Ráadásul itthon a nemzeti dohányboltok megjelenésével rengeteg idős trafikos volt kénytelen lehúzni a rolót… Ezért amikor hasonló üzleteket találok itthon, mert bár nagyon kevés ugyan, de van még a belvárosban, a kis budai utcácskákban vagy éppen vidéki városok főterein, utcáin, akkor nagyon megörülök, és ha tehetem, veszek is valami apróságot. Elvből. Nem szükségből. Azért vásárolok, mert, ha csak az egyén szintjén, de szeretném a saját erőmmel ezt az eltűnt, letűnt világot támogatni. Az óbudai piac nénikéinek kínálatában például mindig találok szép gyümölcsöt, finom zöldséget. A Móricz Zsigmond térnél lévő kis utcákban mindig van cipőfűző, öngyújtó, amire éppen szükségem van. A Pasaréti téren is szeretek megállni virágot venni a talán nyolcvanon túl lévő bácsitól, és ezért szeretem a Kossuth Lajos utcában az Auguszt cukrászdát is, illetve a haszonlesők karmai közül talán mégiscsak megmenekülő Ruszwurmot a budai Várban.

Vásárolj te is ódon boltok idős embereitől!

(Fotó: fortepan.hu)