A társadalomtudományban van egy olyan kifejezés, hogy társadalmi mobilizáció. Ez lehet vertikális vagy horizontális, illetve negatív vagy pozitív irányú. Azt fejezzük ki ezzel, hogy az egyén az előző generációkhoz (szüleihez, nagyszüleihez) képest milyen helyet foglal el a társadalomban. Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban!

Első körben azt kell tudni, hogy vannak nyitott és zárt társadalmak. A zárt társadalmak tipikus példája az indiai kasztrendszer, mely születéstől fogva meghatározott és még most, a modern világban is köti az embereket. Ilyen volt a feudális világ is, ahol ha parasztnak vagy nemesnek született az ember, akkor az egész életét így élte le. A nyitott társadalmakra tipikus példa az amerikai álom, ahol ha eleget tanul és dolgozik az ember, tulajdonképpen bármi lehet belőle. És - elvileg - ma Magyarországon is egy nyitott társadalomban élünk, persze más kérdés, hogy ez sok esetben nem tud megvalósulni. Lényeg, hogy a zárt társadalmakban a társadalmi mobilizáció nem, vagy csak részben tud megvalósulni.

Mit jelent a vertikális és horizontális mobilizáció?

Vertikális, azaz függőleges irányú mobilizációról akkor beszélünk, ha az egyén (vagy egy csoport) társadalmi helyzete a felmenőihez képest változott. Pozitív például, ha munkás szülőknek diplomás gyerekük van. Negatív, ha az értelmiségi szülők gyereke csak a középiskoláig jut. Vagy ha a lakóhely nem változik, de a gyerek lakhatási körülményei lényeges változást mutatnak a szülőkéhez képest. Panelből családi házba, albérletből saját sajátba, faluból városba, ez pozitív irányú. Fordítva, például saját lakásból albérletbe, városból faluba, ez pedig negatív (bár erről nyilván megoszlanak a vélemények). Ha a gyerek többet, vagy kevesebbet keres, mint a szülei (nyilván a pénz akkori és mostani értékét figyelembe véve), az is ebbe a kategóriába tartozik.

Horizontális, azaz vízszintes irányú mobilizáció akkor valósul meg, ha a társadalmi helyzet változatlan marad, de a foglalkozás változik, vagy esetleg hasonló típusú, de máshol lévő településre költözik az illető.  Lehetséges nemzedékek között, illetve nemzedéken belül, esetleg házasság által. Nemzedékek közötti, ha a gyermek szüleihez képest hasonló státuszban van, de más a foglalkozása: például orvos szülőknek ügyvéd gyerekük van, vagy állattenyésztő szülőknek földműveléssel foglalkozó gyerekük. Vagy ha a szülők Miskolcon laknak, a gyerek pedig Győrbe költözik. Nemzedéken belüli, ha a személy átképzi magát, de ez nem jelent jelentős előrelépést társadalmon belül: például tanárból banki alkalmazott lesz. Házasság általi mobilizációról pedig akkor beszélünk például, ha a házasodó felek más településre költöznek.

Természetesen ezt is lehet még tovább bontani és árnyalni, de ezt már hagyjuk meg a szakembereknek. A lényeg, hogy a nyitott társadalom - elvileg - lehetőséget ad arra, hogy ha az egyén tanul és dolgozik, akkor olyan útra tud lépni, amelyet választ magának és nem kell feltétlenül abban a helyzetben maradnia, amibe beleszületett.

Én minden szempontból jobban élek, mint a szüleim. Anyámnak 8 általánosa volt, apámnak csak 7, én pedig már főiskolát végeztem. Nem tudtak maguknak olyan dolgokat megvenni, amiket én igen. Ez egyértelmű előrelépés. De egy nagyon érdekes történetet tudok ezzel kapcsolatban elmondani. Egy fiatal fiú a jogi egyetemre járt. A szülei is jogászok voltak, elvárás volt, hogy ő is oda menjen. De nem volt tőle boldog. Darukezelő akart lenni. Elment egy multiba pénztárosnak, megkereste a tanfolyam árát. Elment a darukezelői tanfolyamra, majd darukezelő lett, otthagyta az egyetemet. És most boldog. Pedig - elvileg - visszalépett.

Igazából ez az egész arra jó, hogy kicsit átgondoljuk, merre tart az életünk, mit értünk el eddig, mit tanultunk. De persze ez a rendszer nem vizsgálja a legfontosabb dolgot: hogy hogyan vagy boldog. Mert hiszen az a legfontosabb.