Manapság nem sok dolog hoz ki a sodromból, igyekszem kordában tartani az indulataim. Ám amit a mai napig nem viselek higgadtan, az az igazságtalanság és az állatokkal való kegyetlenség. Sikerült a minap egy tudatlan firkász által kreált könyvbe belepillantanom egy Facebook-os csoportban, amelynek „jó tanácsai” kiverték a biztosítékot nálam (is, és még sokaknál):

„Ha még van háziállatod, sürgősen szabadulj meg tőle. Jó, nem feltétlenül muszáj, de gondold csak meg, mi vár rád a jövőben: egy csecsemőt is éppen elég ellátni, mi lesz, ha mellette még meg kell etetned az aranyhalat, ki kell tisztítanod a hörcsögketrecet vagy meg kell sétáltatnod a labradort? Terhesen nem ajánlatos állatok közelében tartózkodni, mert bacilusokat és egyéb csúnyaságokat terjesztenek….”

Kezdjük az elején! Manapság már mindenki írhat könyvet - ez a legalapvetőbb probléma. Köztudottan csökken az olvasók tábora, és nő a képnézegetőké, mégis naponta ontják a könyveket a magukat írónak és költőnek kikiáltók. Ha rajtam múlna, alaposan megválogatnám, kinek a kiváltsága lehet az emberek szórakoztatása, nálam ugyanis tehetség és tudás nélkül senki sem rúghatna labdába. A tehetség elengedhetetlen pl. romantikus regények, élettörténetek írásakor, hisz ezek célja, hogy kiszakítson minket a valóságból némi időre, a tudás birtoklása pedig nélkülözhetetlen a szakkönyvek készítésénél. Szakkönyveket azért vásárol az ember, mert bizonytalan az élete adott szakaszában, mert a helyes utat keresi, amin elindulhat, mert olyan emberekre bízza magát, akik képzettek az adott témában, bízva a szakértelemben.

A fentebbi, dőlt betűs sorok egy kismamáknak szóló könyvben fedezhetők fel. Kismamáknak. Olyan nőknek ad ez az „írónő” tanácsokat, akik egyébként sem beszámíthatóak a szó legeslegjobb értelmében, akik mindent elhisznek, vagy épp semmit sem, akik nem tudják, hogy kinek higgyenek, akik rettegnek a kudarctól, a fájdalomtól és a becsődöléstől. Hogy egyszerűen fogalmazzak: ezen a nagyon vékony jégen nem illendő bárkinek lavírozni, mert ha csak két olyan kismama vásárolja meg ezt a könyvet, akinek nincs önálló gondolata, vagy paranoiás, vagy jellemgyenge, akkor máris nő a kidobott és/vagy halott állatok száma.

Ebben a pár mondatban elég sok minden hibádzik. Első körben a „szabadulj meg tőle…” Mi van?! Tegnap még Cirmi cica és Nero kutya cuki volt, sőt volt időd megetetni is és friss vízzel kínálni, ám mára kiderült, hogy TERHES vagy (itt a második kör), hát szerezz be egy szívlapátot és csapd agyon, mint a kőkorszakban. Térjünk vissza a második körre: terhes. A gyermek jötte áldás, nem teher. Tudom, hogy a hétköznapokban gyakran használjuk ezt a kifejezést, de engedtessék meg, hogy egy kismamáknak szóló könyv kapcsán igenis kritizáljam ezt a megfogalmazást.

És végül, de nem utolsósorban: baktériumokat és egyéb csúnyaságokat hordoznak… Csúnyaságokat. Mik azok a csúnyaságok? Rozika és Marika puncija? Vagy Robika cifra káromkodássorozata? Vagy a menzai finomfőzelékben a répadarabok, amit én csak majomhányásnak neveztem? Igen, ezek a csúnyaságok.

Dühít az emberi butaság. Az érzéketlen felsőbbrendűség pedig, amit egyes emberek a magukénak éreznek, kifejezetten felháborít. Nem akarom elhinni, hogy ilyen földhöz ragadt népségek léteznek e Föld kerekén.

Leszögezem: sem állatot, sem gyermeket vállalni nem kötelező, s alapvetően senkit nem ítélek el, ha úgy dönt, hogy neki mindez plusz teher, ami a vállát nyomja. De ha már vállalta, kutyakötelessége gondoskodni róluk: mind az állatról, mind a gyermekről.

Az állatok is érző lények, nem pedig elemes plüssök, amelyeket felraksz a legfelsőbb polcra, ha kapsz egy új játékot. Az ilyen emberek miatt van többek között ennyi szerencsétlen otthon és gazdi nélküli kisállat.

Én igenis szembemegyek a fent leírtakkal. Egy ápolt, „karbantartott”, gondozott kisállat nem lehet ártalmas az állapotos nőre, sőt lelki feltöltődést nyújthat neki ebben a sok szempontból bizonytalan időszakban. Nem azt mondom, hogy a szomszéd macskát naponta százszor puszilgassuk meg, mert ez butaság lenne, de a saját állatunk nem okozhat gondot. A megfelelő szeretettel, odaadással, kellő figyelmesség mellett a csecsemővel is összeszoktathatók a házi kedvencek, ráadásul később a gyermek is csak tanulhat tőlük: felelősségtudatot, rendet, napi rutint, de erről már olvashattatok nálunk ITT.

Mindenesetre az író egy új szóval gazdagította az én fogalomtáramat: ezt ostobizmusnak neveztem el.