Dolgozni otthon, csendesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen… - mondogattam magamban József Attila átköltését, amit egyszer, valamikor milyen jó is lenne megvalósítani. Ábrándnak tűnt, de aztán az utóbbi időben végül egyre többet és komolyabban gondolkodtam azon, hogyan lehetek én is aktív részese kislányom gyermekkorának. Éreztem, hogy a hétvégente, amikor végre otthon vagyok a családommal, teljesen máshogyan alakult a kapcsolatunk, aztán hét közben jött megint az elhidegülés és aztán újra hétvége… Egy decemberi napon vettem a bátorságot és közöltem a világgal, hogy mostantól „hómofisz”vagyok. Ha jó, akkor rendben, ha nem, akkor, viszlát! Végül sikerült megoldanom a dolgot, így gyakorlatilag december közepétől itthonról dolgozom. Nem kevesebb a munka, sőt… de energiaszintben és időbeosztásban totálisan más, ezerszer jobb.
Hiszen kisgyermekes családnál, mint amilyenek mi is vagyunk, nem éppen egyszerű feladat megszervezni bármit is. Különösen akkor nem, amikor a dackorszak kellős közepén járó kétéves kislányunk sokszor felülírja az előre eltervezett programokat. Ilyenkor belegondolok, hogy nem is olyan nagy kihívás egy irodában, nyugodt körülmények között megírni egy marketingstratégiát vagy egy kampánytervet. Sőt, egyenesen kényelmes, mégis mára ott tartok, hogy éppen egy spontán bújócska közben, a vasalódeszka mögött kuporogva jutnak eszembe a legjobb gondolatok. Csak bele kell tanulni ebbe is, mint minden másba, hogy miként jusson idő a számítógép előtt ülve összpontosítani egy dologra úgy, hogy közben az utolsó előtti pillanatban elkapom a kislányom ujjára csapódni készülő szekrényajtót, amikor éppen bekapcsolom a sokszor végetlennek tűnő Egyszer egy királyfit… Mindeközben licitálok egy aukciós oldalon és hallgatom a feleségem és anyósom véget nem érő, „izgalmasnál izgalmasabb” témákat érintő telefonálását.
Szóval nem tagadom, sokszor átgondolom, mielőtt otthon dolgozni kezdek, hogy mit és mikorra időzítsek. Persze mint minden családban, nálunk is akadnak „jó tanácsok” a kislányunk nevelését, illetve napirendjének meghatározását illetően, de ő szerencsére nem egy előre beállítható okostelefon, ami ha felébreszt, akkor ott a szundi vagy le lehet némítani, esetleg kikapcsolni. Szóval hál’ Istennek a kislányom egy kis egyéniség, akinek saját elképzelése van a dolgok alakulásáról és alakításáról is. Mindezek ellenére vagy pont ezek miatt nincs okom panaszra, mert a feleségemmel elég jól kialakítottunk egy számunkra elfogadható és elviselhető munkamegosztást, így amikor dolgozni kell, akkor dolgozom, még akkor is, ha a háttérben éppen Halász Judit énekel, és a kislányom a lakásban található összes plüssfigurával keringőzve kiabál, hogy „Gyere, Apa, táncoljunk!!!” Pedig egy ilyen felkérésre nagyon nehéz nemet mondani.
