Minden héten összefutunk. Van, hogy többször is. Felszáll a villamosra, raszta frizurája összefogva, ruhája tiszta, rendezett. Ahogy a fekete kutyája is fényes, nett. Mindig köszön, határozott, de nem tolakodó. Fedél nélkült árul. Ajánlja az aktuális lapszámot, tényleg van érzéke a kereskedelemhez. Udvarias, választékos, szolid. Ha nem azt csinálná, amit, ha mondjuk biciklivel látnám, vállán átvetett táskával, egy startup cég bohém vezetőjének képzelném. Vagy romkocsma tulajdonosnak. Jó a szövege, tényleg úgy kínálja azt a pár oldalas hajléktalanok lapját, hogy kedved támad belelapozni. Meg is nyílnak a tárcák, zsebek, itt egy 200-as, ott egy 500-as cserél gazdát. A 4-es-6-os népe néhány megálló erejéig a lapba temetkezik.

Máskor nem a villamoson találkozunk, hanem a körúton. Ül egy kapualjban, mellette a csendes, szolid, fényes kutyája és olvas. Talán még a kutyája is olvas. Nincs körülöttük szeméthalom, „be van ágyazva” a szűk keretek között, nappal nincs heverészés, és nem vegyül a többiekkel. Rendszerbe van foglalva az egész ember.

Többször gondolkodtam már, hogy megszólítom. Hogy megkérdezem. De mégis mit? És hogy?

- Bocsi, elmondod, hogy erőd teljében, negyven körül miért vagy itt? Miért itt vagy?

- Mi a történeted? És ingyen adod-e? Megbántanálak, ha felajánlanék egy kis pénzt, hogy mesélj? Vagy mivel mindennek ára van, ez így természetes?

- Meddig lehet itt kint élni? Lehet itt kint élni?

- Hogy marad meg a tartás? És ha neked van, másnak miért nincs?

- Mi roppantja meg az embert? A család? A család hiánya? A kibírhatatlanná szépült emlékek?

- Van-e visszaút? Neked mi lenne az?

- Vannak álmaid? Vagy csak könyveid?

- Reménykedsz-e valamiben? Hiszel Istenben, tündérben, magadban?

- Van szerelmed? Gyereked?

Többször gondolkodtam már, mert tényleg érdekel. De nem merem megszólítani. Talán épp a tartása miatt. Lehet, hogy nem is értené, mit akarok.

Tényleg sok a különbözőségünk? Mindketten szeretjük a könyveket, toleránsak és kedvesek vagyunk. Ő férfi, én nő vagyok. Nekem van lakóhelyem, neki nincs. Az eltérések csak ennyiben különbségek. Ő összeszedettnek, tudatosnak tűnik. A nehézségei nem látszanak az arcán. Az én szememben ott pánikolnak a napi gondjaim.

Lehet hogy nekem nagyobb szükségem lenne arra a beszélgetésre?

(A kép illusztráció.)

(Az írás 2015. december 13-án jelent meg.)