1885. január 3-án született Lesznai Anna.

„Mi az öröm? Szép nyári reggel,
A rét még harmattal teli,
Tizenhat év, fehér ruhával
Vidám falusi reggeli.
Napos tornácnak, lágy kalácsnak
A régi népes ház örül:
A pázsitot holnap kaszálják,
Ma még zöldell körös-körül.”

Költött és írt, megálmodott és megalkotott gyönyörű textíliákat, könyvborítókat, grafikákat. Nő volt, ezer arcú művésznő, aki a szépség szeretetétől túlcsorduló lelkületével hatotta át a századforduló művészetét.

Festők, politikusok és költők sem tudták nélkülözni áradó szecessziós képi világának teremtő erejét. Fényben fürdött egész életében még akkor is, ha emigrációba kényszerült. A magyar érzéstől, a magyar tájtól nem lehetett elszakítani, hamvairól rendelkezett, hogy hazájába visszahozzák. Most mit mondhatnék, így látva a zaklatott huszadik századi életutat? Azt, hogy ilyen művészekre van, volt és lenne is mindig szükség. Párbeszédre, áthallásokra jobb -és baloldalról.

Hatvany Lajosok kellenének, az értékmentést komolyan vevő, érte áldozatra is kész értelmiség, művésztársadalom. Lesznai Anna bőséges jóval érkezett élményekben és érzésekben gazdag gyermekkorából a huszadik század első felének sokszor háborúkkal megnehezített világába. A Nyolcak festészeti művészcsoport tiszteletbeli tagjává választották, Ady Endre versesköteteinek elsőszámú illusztrátora is volt. Jászi Oszkár társadalomtudós és politikus, majd később Gergely Tibor festőművész felesége lett. Nőiségét, érzelemvilágának százszínű, szecessziós burjánzását verseiben és iparművészeti alkotásaiban is megjelenítette. Indázó virágmintái, kerek egészbe foglalni vágyó kertmotívumai, a magyar népi formavilág ihlette alkotásai a modern, folklórral is összeolvadó urbánus szecesszió forrásai. Összekapcsolódó virágmotívumai a századforduló szellemi és művészeti világának összeérését, egymásba hajlását is szimbolizálták. Ismerte és megalkotta a csendes szomorúság múló óráit is, de mindig és mindenben megragadta a boldogságot adni tudó szépélmény pillanatait is. Élt és alkotott, látott és láttatott, nőként, művészként, lányként és asszonyként is érzékeny és érző ember tudott maradni. Emlékezésünket egy igazi, szecessziós pompától duzzadó Lesznai Anna-verssel zárjuk.

Gyümölcs-csendélet

Fekete selymet gyűr most a körték

Mézszínű teste, tojásdad súlya

S lilaszín fürtök hervatag búja

         Zuhog az árnyból.

Sokszemű ablak, homályos ajtó

A fehér napfényt százszínre törték

Lángoló pírral nyalták, gyötörték

         Az öblös tálat.

Hátrább ó-kendő pompája hervad,

Bár rajzán rózsa s tulipán bomlik

Most egyre szürkül. Lankadtan omlik

         Nehéz redőbe.

Áldott gyümölcsök lomhán hevernek

Meztelen arccal, semmit se rejtve.

Virágok nyílnak mézcseppet ejtve

         Rózsás ajakról.

Lehullt ma mind, mi szent kegyes köddel

Fedte a tárgyak kívánatos testét.

Szerelmesként, ki várván a párját

Vágyteli kézzel oldja ruháját

Ma minden forma lehántja leplét

       S fürdik a fényben.