Ülök a teraszon, olvadok a 40 fokban, iszogatom a jegeskávémat, eddig oké. Aztán elkezdem olvasni az egyik asszonycsoportban a hozzászólásokat, elkezd felkúszni a vérnyomásom (hiába fogadtam meg, hogy leszokom az ebéd utáni kávéról, nem sikerült, és még ez is rátesz egy lapáttal), és újból szörnyülködöm, hogy egyeseknél miért maradt ki a „gondolkodni tanulok” óra az iskolában.
Na de lépjünk vissza az elejére! Vannak ezek a divatos Facebook-csoportok, amelyek különböző céllokkal jöttek létre: diétázni akarók, sütők-főzők, kisgyerekes anyukák, vagy egyszerűen csak témákat zárt körben megvitatni szándékozók közössége. Egy ilyen utóbbinak vagyok a tagja én is, mindig rácsodálkozva, hogy mennyi különböző problémával küzdünk mi, lányok-asszonyok. És visszatérően rácsodálkozva arra is, hogy mennyi a hülye, rosszindulatú, primitív, értetlen a kevés segítőkész csoporttag mellett.
A csoport úgy működne, hogy felteszel egy kérdést, vagy felvetsz egy problémát, ha szeretnéd, akár név nélkül, és az oldal adminja ezt kiteszi, amelyhez a többiek hozzászólhatnak, véleményt alkothatnak, tanácsokat adhatnak Neked és a hasonló gondokkal küzdőknek. Elvben, mert sajnos a mindennapi gyakorlat az emberi tényezőkre visszavezethetően más képet mutat.
Ha hozzászólsz saját példával - miért személyeskedsz? Ha kérdezel - miért nem olvastad el a megelőző 623 hozzászólást, és hogy mersz úgy írni bármit is, hogy nem vagy teljesen képben az ügyet illetően? Ha tanácsot adsz - kinek képzeled magad? Ha van egy elvárásod, ásd el magad, mert fura vagy és nagyon kilógsz a sorból. Ha elmondod, hogy értesz a témához és ez így meg így van, akkor hülyeséget írsz, mert ő már volt ilyen cipőben, pl. elvált és a válás nem így működik, ahogy leírtad. Ja, hogy jogász vagy? Akkor meg rögtön nem érdekes, mennyire értesz a témához, mert úgyis arrogáns bunkó vagy. Ennél már csak az a rosszabb, ha valaki elmondja, mi a problémája, és ahelyett, hogy segítenének neki, inkább őt ekézik, hogy hogy lehet ilyen rossz anya, érzéketlen feleség, csapnivaló barát, gerinctelen munkatárs, stb. Mert bezzeg ők nem ilyenek.
Elegem van a mintaanyák, a bezzegbarátok, a tökéletes nők világából! Igenis, néha van, hogy kiabálok a gyerekkel és nem hívták még rám a gyámügyet. Van, hogy megiszok egy pohár pincehideg bort ebéd után (hol is van a kávé?), úgy, hogy négy gyerekre vigyázok a medence mellett, vagy ne adj’ Isten ledőlök szundítani egyet hétvégén, míg a két gyerkőcömnek beteszek egy másfél órás dvd-t, vagy elmegyek este futni, míg ők trambulinoznak és apa a füvet nyírja. És nem fognak emiatt megfulladni, kezet törni, esetleg visszamaradni a fejlődésben, mert nem állok mindig felettük a nap 24 órájában. Mert aki erre képes, az vagy elmebeteg, vagy egész egyszerűen nem mond igazat.
A gyerekeknek egyébként is másra van szükségük: sok napfényre, önfeledt, közös játékra, és az életkorukhoz mérten egy kis szabadságra. További sikeres túlélést kívánok a nyár hátralévő részére minden édesanyának, és üzenem: nem lesztek attól rosszabbak, ha naponta lazítotok egy fél órát! Akár egy jegeskávéval a laptop mellett, elkerülve a nagyotmondó, gondolkodni csak csoportosan képes egyéneket.
