A költő- és írónők élete nem a nagycsaládos anyák tipikus életútját példázza. Hogy mi az oka mindennek, azt már sok pszichológus és feminista irodalomár vizsgálta, valahogyan nem összeegyeztethető a nagy lelki és szellemi mélységek és magasságok meg- és bejárása a gyermekneveléssel. Nemes Nagy Ágnes sem volt kivétel ezalól. A huszadik századi magyar irodalom legtehetségesebb költőnőjére emlékezünk röviden.

Azon írónők, akiknek volt gyermeke – a leggyakrabban egy gyermeke – különös érzékenységgel fogták fel a nevelés mibenlétét. Mégis a sors, vagy esetleg a bölcs felismerés és önismeret a gyermektelen létformát hozta olyan nagy magyar irodalmi ikon esetében is, mint Nemes Nagy Ágnes. Élete társának irodalmárt választott, mert bár Lengyel Balázzsal életének rövidebb szakaszát kötötte össze ugyan, azonban a lelki- és szellemi társszerep kettőjük között a költőnő haláláig megmaradt.

Nemes Nagy Ágnes társa, Lengyel Balázs ma már egyre kevesebbszer kerül említésre, pedig fontos szerepe a magyar irodalmi élet alakulásában nem kérdéses. Férjszerepe pedig még annál is értékesebb és megrendítőbb, hiszen olyan felismerésekre jutott Nemes Nagy Ágnes halála után megírt tanulmányában, amelyek sok szempontból segítenek árnyaltabbá tenni azt a tényt, hogy költőnő társának lenni különösen nehéz feladat. Lengyel Balázs írja Két Róma című visszaemlékezésében, hogy Nemes Nagy Ágnes „mindig is szembefordult szigorúan konzervatív családjával, szélsőséges rokonaival, létében el nem fogadva az önző, örökös férfigondolkozást vagy a szemellenzős protestantizmust”.

Lengyel Balázs emlékezésében azt is megemlíti, hogy Nemes Nagy Ágnes igazi szellemi nagytőkés volt, a lebilincselően tiszta szellemi eszmefuttatások, amelyek már a Baár-Madas Gimnázium színes intellektuális évei óta érlelődtek Nemes Nagy Ágnesben, a hétköznapokban az indulatok vibrálást jelentették. Nemes Nagy Ágnes szigorúan szép szabályossággal megalkotott művei akár a költőnő önarcképeinek is tekinthetők. A hétköznapok nehézségei, kicsinyességei nem hagyták azt, hogy a két ember kapcsolata gyűlöletté vagy ellenséges és elhidegülő viszonnyá változzék. Lengyel Balázs szavai szerint az élettől is fenséges eleganciával búcsúzott Nemes Nagy Ágnes:

„Pár nappal a vég előtt ő kezdte a búcsúzkodást. Nézd, mondta csodálatos nagylelkűségével, tudom, hogy olykor erőszakos voltam veled, rád oktrojáltam az akaratomat, szétromboltam, amit Te szerettél volna… És beszélt még ehhez hasonlókat. Én pedig, mondtam neki, rettenetes sok fájdalmat okoztam neked. Kétségbeesni valóan sokat. Mert más voltam, mint Te, és kínzottan folytattam a szót, ami ebben a helyzetben már úgyse könnyít semmit sem. Mégis, mondta, ez volt a mi életünk. Így volt, ez volt. Mindkettőnké.”

(A fotó forrása: pim.hu)