Mindannyiunk életében vannak problémák. Mindig. Kisebb-nagyobb nehézségekkel küzdünk állandóan. Amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a megoldókulcs bennünk van. Senki más nem lát rá olyan tisztán és belülről az életünkre, mint mi magunk. Domján Andrea agykontrolloktató is megerősít bennünket, hogy elménk rejtett képességeinek kiaknázása jelentősen javíthat az életminőségünkön. Andrea azt tanácsolja, hogy a negatív szólamok mantrázása helyett alkalmazzunk építő „varázsigéket”. Hisz a gondolatnak tényleg teremtő ereje van, a dolgokhoz való pozitív hozzáállás pedig igenis tanulható. Például az agykontroll-tanfolyamokon.
IgenÉlet: Az agykontroll módszerről többé-kevésbé mindenki hallott már, bár sokan csak felületesen. Tulajdonképpen mi is az agykontroll?
Domján Andrea: Ellazult állapotban, képzelőerőnk segítségével sokkal hatékonyabban tudunk problémákat megoldani, mintha csak éber állapotban, koncentrált gondolkodással közelítenénk a feladathoz. Híres példa erre az az eset, amiről fizikaórán mindenki hallott már: azzal a feladattal bízta meg a király az ókori görög bölcset, Arkhimédészt, hogy derítse ki, az aranyműves vajon fölhasználta-e az összes aranyat, amit a király a rendelkezésére bocsájtott, vagy titokban más fémet is kevert hozzá, és az arany egy része saját zsebbe vándorolt-e esetleg. A tudós sokat gondolkodott, miképp is jöhetne erre rá, de hiába. Mígnem kimerültségében elment a fürdőbe, és ott nem is gondolt a feladatra. Hirtelen, ebben az ellazult állapotban mégiscsak beugrott a megoldás. Ennek aztán úgy megörült, hogy meztelenül kirohant a fürdőből, és boldogan szaladgált az utcákon, ezt kiabálva: Heuréka! Megtaláltam! Az agykontroll abban segít, hogy ezt a lehetőséget ne hagyjuk kihasználatlanul. Nem a meztelen szaladgálás lehetőségére gondolok, természetesen! (Nevet.) Bárki megtanulhatja, hogyan tud ellazult állapotban hatékonyabban működni. Ráadásul nemcsak ilyen tudományos jellegű kérdésekben aknázhatjuk ki elménk csodálatos képességeit, amelyekhez ellazult állapotban férhetünk hozzá, hanem gyakorlatilag bármilyen jellegű feladat megoldásában segítségünkre lehet az agykontroll. Ezekkel a módszerekkel javíthatjuk a memóriánkat, találhatunk jobb munkát, magasabb fizetést, nagyszerű ötleteket a vállalkozásunkhoz, sőt, az egészségünket is segíthet helyreállítani a módszer. Fantasztikus sikertörténetek százait küldik a tanfolyam elvégzése után a hallgatók. Már több mint 200 000 ember vett részt Magyarországon ilyen képzésban. Több kiadványt is összeállítottunk a sikertörténetekből „Hétköznapi csodák” címmel. Ezekből a néha szinte hihetetlen sikerekből rendszeresen is elolvashatjuk a legizgalmasabbakat az Elixír magazin agykontrollos rovatában.
IÉ.: A módszer kifejlesztője a mexikói származású Jose Silva volt, Magyarországon pedig Önök, a Domján család kezdte el népszerűsíteni évtizedekkel ezelőtt. Az Ön története mikor kezdődött?
D.A.: Sokféle rendszert tanulmányozva jutott el José Silva az agykontroll jelenlegi fölépítéséhez, amely az emberi elme veleszületett képességeire épít. Ezek a képességek tulajdonképpen már évezredek óta ismertek voltak különböző hagyományokban. José Silva forradalmi újítása, hogy mindezt oly módon ötvözte és alakította ki, hogy a modern ember számára is hihetővé és elérhetővé váltak. Bátyámnak, Domján Lászlónak, Ausztráliában élő nővérem küldte el a 80-as évek végén az agykontrollról szóló könyvet, amikor meghallotta, hogy komoly érzelmi válságba került. Gondolta, talán segít neki ezzel. Viszont Laci akkoriban (is) nagyon sokat dolgozott, és a könyv olvasása közben elérkezett egy olyan pontra, amikor az ott található különleges esetek már hihetetlenné váltak számára. Ekkor átadta nekem, mondván, hogy én, mint kisgyerekeivel otthon lévő anyuka, jobban ráérek ilyen meghökkentő dolgok olvasgatására. Én is furcsálkodva, erős kétkedéssel olvastam végig a könyvet, nem tudtam, higgyem-e vagy sem, de nem zárkóztam el teljesen a fölvázolt lehetőségek elől.
- Lacikám - mondtam aztán, amikor visszaadtam a könyvet, - nem tudom, igaz-e mindez, de ha igen, akkor egész eddigi világnézetünk bukfencet vethet, és egy új, barátságos világegyetemben találhatjuk magunkat.
Erre föl volt Laci hajlandó végigolvasni, kipróbálni, és a tanfolyamon tapasztalt fantasztikus élmények hatására belevetni magát az agykontroll meghonosításába Magyarországon. Én aztán még sokáig nem tudtam intenzívebben foglalkozni a módszerrel, mert a gyerekek pátyolgatása hosszú évekre lefoglalt, csak magánéletemben alkalmaztam a technikákat. Most viszont, hogy már a legkisebb is egyetemista, nagy örömmel és lelkesedéssel vetettem bele én is magamat az agykontroll tanításába és népszerűsítésébe.
IÉ.: Ön angol-francia szakos tanárként a nyelvtanításban is alkalmazza a módszert. Hogy tanulhatunk idegen nyelven hatékonyan elménk lehetőségeinek kiaknázásával?
D.A.: Volt már több tanfolyamom, ahol a tankönyv anyagát, az olvasmányokat is és a nyelvtani gyakorlatokat is fölvettem úgy, hogy a mondatok közé szüneteket iktattam be, és arra kértem a tanítványokat, hogy a hagyományos tanulás kiegészítéseként hallgassák ezeket a fölvételeket otthon, ellazult állapotban, a szünetekbe pedig mondják bele vagy az épp elhangzott mondatot, vagy a választ. Nagyon szerették a résztvevők ezeket a kurzusokat, jól is haladtak, persze főleg azok, akik otthon rászánták az időt erre az ellazulással és ismételgetéssel járó gyakorlásra.
IÉ.: A módszert bárki képes elsajátítani?
D.A.: Bárkinek elérhető e csodás módszerek használata, aki embernek született. Ugyanolyan könnyedén és élvezettel sajátíthatja el és teheti vele jobbá életét a gyerek vagy a felnőtt, a koldus vagy a milliomos, a beteg vagy az egészséges, az utcaseprő vagy a filozófia professzora. Mindenkiben ott rejtőzik ez a lehetőség. Velünk született képességeink fölismeréséről és alaposabb kihasználásáról van szó.
IÉ.: A gyermekek figyelmét azonban nagy kihívás lehet lekötni több órára, pláne „ellazítani” őket. Miben különböznek a gyermektanfolyamok a felnőtt oktatástól?
D.A.: Játékosak, rendkívül szórakoztatóak a gyerektanfolyamok. Valósággal imádják a gyerekek ezeket a hétvégéket. Remek gyerekagykontroll-oktató gárdánk áll készen arra, hogy a gyerekeket is megismertesse lehetőségeikkel, hogyan tudják jobbá tenni életüket.
IÉ.: Egy gyermek a maga szintjén milyen változásokat tapasztalhat egy tanfolyam után?
D.A.: Késely Ajna, nagy magyar úszóreménységünk Varga Diána gyerekagykontroll-oktatóval edz mentálisan, és nagyszerűek az eredményei. Természetesen a medencés edzéseket sem hanyagolja el! De nem kell ennyire elrugaszkodnunk a hétköznapoktól. Bank Norbert nevű agykontrollos társunk, aki mostanra már felnőtt, írta meg egyszer, hogy mennyire megváltoztatta az életét gyerekkorában az agykontroll. Az egyik legegyszerűbb technikát alkalmazva kezdte. Az elme önkéntelenül elhiszi, amit sokszor hall. Az ismételgetett pozitív állítások úgy működnek, mint a varázsigék. Ő ezt a technikát vetette be először. Megosztok Norbi leveléből egy részletet: „12 éves voltam, és nagyon rossz tanuló. Ha volna lustasági skála, az így nézett volna ki: lusta, nagyon lusta, borzalmasan lusta, olyan lusta, mint Bank Norbert. Szinte minden tantárgyból csak kegyelem kettessel engedtek át a tanárok. Ilyesmiket mondtak: - Jól van Norbi fiam, csak azért engedlek át, hogy ne innen nősülj! - Átengedlek, de ha kérdezik, ki tanított neked kémiát, ne említsd a nevemet! Matematikából a tanárunk kitalálta, hogy legyen egy minimális követelmény alapműveletekből (összeadás, kivonás), amit annak a néhány diáknak is teljesíteni kell, akik a többit nem tudják, de megbukni sem szeretnének. Nekem még ezek is nehezen mentek. Ebben a helyzetben találkoztam az agykontrollal. Azt mondtam magamnak, hogy „szeretem a könyveket, szeretek olvasni.” Aztán persze nevettem, mert, ugyan már, én és a könyvek!? De a „második szinten” már azt is elképzeltem, hogy milyen lenne, ha mégis megtörténne, elképzeltem a tanárok arcát, hogy leesne az álluk! Milyen döbbent arcot vágnának az osztálytársaim! A harmadik szintet a „realizáció” szintjének nevezném. Egy újság akadt a kezembe, és nem értettem benne néhány szót. Arra gondoltam, hogy erről biztos írnak a tankönyveimben is. Előkaptam az egyiket, és aztán beleolvastam a másikba is, egyszer csak megrémültem. Mit csinálok én? Csak nem tanulok? A változás napok alatt következett be, a tanáraim nem ismertek rám, szülői értekezleten azt mondták édesanyámnak, hogy ez a gyerek nem a Norbi! Matematikából a következő évben már nem úgy adták fel a házi feladatot, hogy „van néhány nagyon egyszerű példa, a gyengébbek kedvéért, pl. Norbinak”, hanem úgy, hogy „a csillaggal jelölt nehezebb feladat nem kötelező, de a jobbak megcsinálhatják, pl. Bank Norbi”. A gimnáziumban angol speciális osztályba jártam. Az érettségi után Idegenforgalmi Főiskolát végeztem, most a Tanítóképzőre járok, utolsó éves vagyok, mindenhol kitűnő osztályzataim voltak. Jövőre jogi egyetemre szeretnék felvételizni. De a tanulás csak a jéghegy csúcsa, sőt a csúcsának is csak a hegye. Az életemet elképzelni sem szeretném úgy, ahogy agykontroll nélkül alakulhatott volna.” Norbert azóta elvégezte a jogi egyetemet is.
IÉ.: Valóban elképesztő változás. Ráadásul azért is jó hallgatni, mert nem valamilyen messzi ország távoli és megfoghatatlan csodájáról szól. Ezek szerint mindannyian lehetünk Bank Norbik? Valóban úgy van, hogy az agyunk azt hiszi el, amit a szemünk lát, ám manapság reggelente jobb nem körülnézni. Milyen alapmódszert tud javasolni az embereknek a mindennapi életükhöz, hogy mégis pozitívan és jókedvvel induljon a napunk?
D.A.: A mindennapi életben alkalmazható jópofa kis trükköt tudok ajánlani olyanoknak is, akik még nem végeztek tanfolyamot. Ha olyankor, amikor valami nehézséggel találjuk szembe magunkat és lamentálunk a feladaton, elég, ha fülön csípjük a problémát, mint az ürgét Petőfi versében a nagybajúszú ember, és egy pozitív szófordulattal el tudjuk hitetni magunkkal, hogy képesek leszünk megbirkózni a feladattal, ugyanúgy, ahogy Bank Norbi is meg tudta változtatni a tanuláshoz való viszonyát pozitív állítások ismételgetésével. Tegyük föl, hogy dolgozatírásra kiészülődik a nebuló, és retteg. Közben lamentál is, persze: - Jaj, nem tudok semmit, jaj, biztos rosszul sikerül! Olyan ez, mint egy varázsige, az ember önkéntelenül is elhiszi, és aztán VALÓBAN rosszul teljesít. Itt kell észnél lenni, észrevenni az ürgefület, nagy bajuszunkat pödörgetve megcsípni a kis kártevőt, és átalakítani a lamentálást pozitív színezetűre: - Biztos sikerülni fog, egyre jobban megy a dolgozatírás, egyre jobban tudok koncentrálni stb. Bármilyen más, nekünk tetsző mondatra átválthatunk. Ez is varázsige, ez is hat, és fölszabadítja a bennünk szunnyadó lehetőségeket. Általánosságban pedig egy talán butuskának tűnő megállapítást tudok csak tenni. Butuskának tűnik, mégis igaz és bölcs: A helyzet mindig olyan, amilyen. Azzal, hogy lamentálunk, nem segítünk rajta. Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne egyáltalán semmin segíteni. Vegyük például Nick Vujicic, ausztrál fiatalember esetét. Karok nélkül született, lába helyett aprócska nyúlványokkal. Elég oknak tűnik ez ahhoz, hogy Nick szerencsétlennek érezze magát, és sirassa fiatal életét? Talán igen. De vajon segítene-e ez rajta? Ugye, nem? Nick tehát nem merült el az önsajnálatban. Híres ember, elbűvölő szónok lett. Előadásokat tart világszerte, amelyekre önzönlik a nép. Nick ragyogó példája a pozitív hozzáállás életadó erejének, annak, hogyan fordíthatjuk meg akár a legelkeserítőbb helyzetet is, ha a nehézségekre megoldandó feladatként, és nem elviselhetetlen sorscsapásként tekintünk.
IÉ.: Mégis, mintha hajlamosak lennénk kiiratkozni a saját életünkből, s mindig mástól, máshonnan várni a segítséget és a megoldást.
D.A.: Dr. Richard Wiseman „Szerencseiskola” című könyvében ír egy kísérletről: a kísérleti alanyokat arra kérték, hogy vizsgálják meg magukat több szempontból. Az egyik kategória arra vonatkozott, hogy inkább szerencsésnek vagy inkább szerencsétlennek gondolják-e magukat. A kísérlet további részében bankjegyeket rejtettek el egy úton, amelyet előzőleg bekameráztak, és ezen kellett végigmenniük a kísérleti alanyoknak, hogy eljussanak az állítólagos kísérlet helyére. Természetesen semmi tudomásuk nem volt arról, hogy a kísérlet az odavezető út közben vár rájuk, nem pedig az út végén. Sejtelmük sem volt az úton elrejtett pénzről, sem a kamerákról. Mi lett a kísérlet eredménye? Sokkal több bankjegyre találtak rá azok, akik korábban magukat szerencsésnek gondolták, mint a másik csoport tagjai. Véletlen szerencse ez, valóban? Nem lehet az, hiszen mindenki ugyanolyan körülményekkel találkozott az úton. Egyenként mentek végig rajta, és a bankjegyek mindenki esetében ugyanott voltak. Akkor ez bizony inkább a pozitív hozzáállás bizonyítéka! Azok, akik pozitívan állnak a világ kihívásaihoz, észreveszik a földön heverő pénzt, észreveszik a lehetőségeket, és kihasználják őket.
IÉ.: Tényleg ennyire egyszerű?
D.A.: A jó hír az, hogy bármelyik pillanatban, akár most is, dönthetünk úgy, hogy ezentúl a pozitív oldalról közelítjük meg életünk feladatait. Természetesen nem jelenti ez a nehézségek lekicsinylését, vagy szőnyeg alá söprését. A nehézségekkel akkor tudjuk a legjobban fölvenni a harcot, ha szembenézünk velük, de nem dőlünk kardunkba, hanem megfelelően kezeljük a helyzetet. Az agykontroll például ennek a pozitív hozzáállásnak a kialakításában is tud segíteni! Aki ugyanis megtanulja, hogy bármilyen helyzetben képes legyen ellazulni, egy nehézséggel szembesülve is képes lesz fölszabadítani gondolkodását, és úgy, ahogy annak idején Arkhimédész, bevetheti elméje csodálatos erejét, és rátalálhat a kreatív megoldásokra.
Szabó Judit
