Az elmúlt hetekben alaposan felkavarta az állóvizet a hír, mely szerint az ELMŰ, Pilisszántó vezetésének jóváhagyásával 10 000 négyzetméteres trafóállomást akar létesíteni a Pilis szívében, azon a területen, melyet a magyarság tekintélyes része szakrális helyként tisztel, és emberek tízezrei töltődnek rendszeresen energiával a gyönyörű természeti környezetben. Egyed Zoltán, közismert nevén Pajzsvivő, gyermekkora óta kutatja a Pilis hegységet, ismerve annak minden zegzugát. Általa szervezett kirándulásokon csapatostul, vagy kutyájával kettesben, folyamatosan járja a területet, kutat, eközben mindent pontosan dokumentál. Újszerű látásmódja megalapozza más Pilis-kutatók állításait is, miszerint nem lakatlan terület volt itt évszázadokkal korábban, hanem itt volt a tulajdonképpeni főváros, mely több városállam szövetségéből állt. Több néven is hivatkoznak az ősi leletek a területre: Székesfehérvár, Fehérvár, Ős-Buda, Sicambria, Alba Regalis. Ez azt jelenti, hogy a mai Budapest és Székesfehérvár helyzetét alaposan át kellene gondolnunk, mert meglehet, hogy jóval fiatalabb településekről van szó, mint azt eddig gondoltuk. Ennek különleges bizonyítékait tárja most Egyed Zoltán Pajzsvivő az olvasók elé.
IgenÉlet: Hogyan kezdődött ez a láthatóan különleges kapcsolat, mely téged a Pilishez fűz?
Egyed Zoltán: Még az általános iskolában kezdődött, a nyolcvanas évek elején. Tanárnőnk történelemszakkört indított, ahová várták a jelentkezőket. Ősi magyar településeket kerestünk fel. Mivel szerettem kirándulni, örömmel jelentkeztem. Motiváló tényező volt, hogy felelet és dolgozatírás nélkül is biztosítva volt a 4-es érdemjegy történelemből. A kirándulások hétvégente voltak. Elsőként Zebegényben jártunk, ahol Árpád-kori magyar település volt egykor, azonban a Kálvária-hegy felszínéről több méter földet – és egyúttal magyar emlékeket – hordtak el! Ezzel a szakkörrel jártam a Pilisben először, ide kirándultunk a legtöbbet. Békásmegyer felől, az Ezüst- és Csillaghegyen át, ahol a hegy oldalában várfalakat láttunk. Itt az egyik kőbányában arról beszéltek nekünk, hogy régen teljesen más földrajzi viszonyok uralkodtak itt. Erre folyt a Duna, itt volt Pest vára s mellette a régi budai vár, és valójában az óbudai Fehéregyházán voltunk. Vezetőnk, Belitzky János történész és egyben földrajztudós volt, aki tudását csak így merte továbbadni az utókor számára. Nem is értettem akkor az egészet, ma már viszont tudom, hogy igaza volt. Végigjártuk a Kevély-hegyet is, mindenütt kövezett utak, falmaradványok, épületromok álltak. Az egyik hegyoldalban egy kövekkel kirakott sziklánál, amolyan „hidegrázós” helyen, nemzetiszín koszorúk és mécsesek közepette, a tanárnőnk sírva imádkozni kezdett, majd elmondta, hogy Árpád sírjánál állunk.
IÉ.: Amit azóta sem tártak fel? Mégis zarándokhely? Hogyan lehetséges ez?
E.Z.: Tényként kezelhetjük, hogy a magyarok mindig is itt éltek a Kárpát-medencében. Nagyon örülök annak, amikor többen jönnek velem kirándulni, kutatni, mert ha valakinek több ereje és, nem utolsósorban, több pénze van – hiszen ezeket a kutatásokat nem támogatja senki sem, saját zsebből finanszírozunk mindent –, akkor talán megtaláljuk Árpád vagy Atilla sírját Sicambriában! A magyarok ősi hitük szerint rendkívüli módon tisztelték a halottaikat, 1425-ben is tudták, hogy hol található Árpád fejedelem sírhelye! Mivel itt volt a főváros, logikus, hogy ide temették őket, itt a Pilis vármegye központi várainál kell keresni ezeket a sírokat.
IÉ.: Ezek szerint többen kutatták már ezt a területet előtted is, mégsem mondható, hogy mindenki előtt ismert tényekről beszélnénk. Mi ennek a magyarázata?
E.Z.: Ez egy történész szamárcsapás, és megfelelési kényszer együttese, mely mostanra történész dogmává változott. Buda visszafoglalása után módszeresen rombolták le az itt álló várak falait, idegeneket telepítettek be, a magyar embereket elkergették, letelepedésüket megtiltották! A történetírók pedig bedőltek a Zichy-ék területszerzése érdekében meghamisított térképeknek. A szocialista korszakban is csak suttogva mertek erről beszélni, hiszen könnyen diliházba csukták, aki fennen hangoztatott hasonló állításokat. Mégis benne volt a köztudatban és így elmondták nekünk a kirándulásokon. Ma is többen vagyunk, akik ezt a vonalat visszük tovább, de minimum egy fejedelmi sírt kellene találnunk, hogy végre komolyabb érdeklődést váltsunk ki. Az egészen elképesztő azonban az, hogy az oklevelek, a krónikák, a hadmérnöki metszetek, melyek a középkori Óbuda városát ábrázolják, mind velünk vannak. A nagy kérdés az, hogy pl. az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke miért nem azonosítja műholdas alkalmazással a BTM és a PMMI történészeinek és az MRSZ vezetőségének az Óbuda metszetein, hegytetőn és hegyoldalban látható óbudai várak helyrajzát. A digitális technika már rég rendelkezésre áll, egyes történészek mégis a téveszméket erőltetik tovább, és ez nem lehet véletlen. Meggyőződésem, hogy teljes szemléletváltásra, ugyanakkor a vezetőség eltávolítására is szükség van, hogy Óbuda kérdésében pozitív változás történjen. Szeretném megélni még azt a napot, amikor állami akarattal megindul Sicambria-Óbuda királyi várainak és a Boldogságos Szűz Mária sziget egykori épületeinek feltárása, és a földből előkerülő csodás emlékek engem fognak igazolni.
IÉ.: Egészen újszerű és különleges módszerrel támasztod alá saját és kutatótársaid állításait. Mi ennek a módszernek a lényege?
E.Z.: A pilisi kirándulások hatására elkezdett érdekelni a régészet. Ekkor sokat jártam könyvtárba, rengeteget olvastam a témában. 2003-ban, az első számítógépem vásárlása után felgyorsultak az események, hiszen digitalizálni tudtam a képeket. Jártam a területet, majd az igazi áttörés a Google Earth program és a GPS megjelenése után jött el. A hosszú évek óta gyűjtött, rendszerezett középkori metszeteket, leírásokat, katonai felmérési rajzokat és a Google Earth programot segítségül hívva, mely műholdas felvételen mutatja a teljes területet, megpróbáltam ráilleszteni a mai képet mutató területre. Hosszas munkával megkerestem a metszetkép nézőpontját, figyelembe véve a domborzati sajátosságokat, a műholdas képpel összehúzva megdöbbentő és egyben megcáfolhatatlan bizonyítékokat nyerünk. Tökéletesen összeillenek! A falmaradványok a mai napig jól látszanak a helyszínen, egybevágnak a metszetképek vonalaival. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint egy új, eddig nem ismert, sajátos módszertant fejlesztettem ki. Ezzel helyre lehet tenni a dolgokat, egyben segíthetem a többi kutató munkáját is. Ha elmegyünk a helyszínre, megmutatom a falak, bástyák helyét. Még ásni sem kell hozzá. Elkeserítő és egyben dühítő is, miért nem foglalkoznak ezzel behatóan.
IÉ.: A metszeteken a Sicambria, Vetus Buda-Alt Ofen és Alba Regale név szerepelnek. Miért?
E.Z.: Pontosan, Vetus Buda azaz Óbuda, és Alba Regale, (Székes)Fehérvár - ezek a nevek mind ezt a területet takarják. Tulajdonképpen az ősi királyi várakról kell beszélnünk, melyek szoros kapcsolatban voltak egymással. Korábban más képet mutatott ez a terület, Buda Vetus szigete mára már szárazföld, Csillaghegy keleti, Dunaparti oldala. A nyugati hegyek oldalában bent volt a Duna, hajózható vízi világ volt jellemzően még a középkorban is, gazdag mocsaras tájjal. Ezért és a természetes megyeri gázló miatt volt a Megyer-hegyen és a jól védett hegyoldalban Sicambria-Óbuda préposti és királyi vára, a ma hivatalosan Óbudának ismert terület pedig csak az apácák révjenői területe volt. Mindezt igazolják a városról és a hozzá tartozó részekről szóló, helymeghatározó oklevelek. Az Óbuda várait ábrázoló középkori hadmérnöki metszetek pedig mindezt megerősítik és a mi kutatási eredményeinket igazolják, miközben a jelenlegi hivatalos álláspontot alapjában cáfolják. Geomorfológiai, hidrológiai és régészeti vizsgálatok is egyértelműen arra utalnak, hogy a római korban a Duna medre jóval szélesebb, partvonala tagoltabb, szigetekkel tördeltebb volt. Támpontot nyújtanak az egykori helyzet rekonstruálására a folyó XIX. századi, szabályozás előtti állapotát mutató térképek, valamint a Duna menti romokról szóló feljegyzések, melyek közelebb álltak a Duna egykori medréről, partvonaláról és szigeteiről alkotott elképzelésekhez, mint a mai állapotok.
Geológiai adatok szerint a XVI. század második felében komoly földrengések rendezték át a vidéket, ennek következtében épületek omlottak össze, karsztbarlangok omlottak be. Ez némileg átrendezte a földrajzi viszonyokat, de a hófehér falak maradványai még ma is láthatók. A ma Székesfehérvárként ismert város képe sem egyeztethető össze a metszeteken látható Fehérvárral - a Megyer völgye feletti területre azonban pontosan ráilleszthető, a hátterében látható pilisi hegyek szerepelnek a metszetképek hátterében, a Vaczon felirat pedig a királyi kovácsok ősi telepét jelenti, napjainkban Pilisszentkeresztnek hívják a települést.
IÉ.: Költőinek tűnik a kérdés: biztonságban vannak ezek a falak, vigyáznak-e az emlékeinkre?
E.Z.: Sajnos azt kell mondanom, hogy egyáltalán nincsenek biztonságban. Többszáz kilós köveket hordanak el, számtalan olyan esetet tudok mondani, hogy egy-egy faragott kőtömb eltűnt arról a helyről, ahol ráleltem. Rengeteg emléket is tudok mutatni a Csillaghegy mindkét oldalán, de ezek nem állnak különleges védelem alatt. A tervezett M0 új szakasza pont keresztbe fogja szelni ezt a területet. Pedig előre gondolkodással, és az államilag támogatott régészeti feltárásokkal bemutatható lehetne, hogy valójában milyen hatalmas volt az Árpád- és középkori Buda városa a Pest-várnak is hívott óbudai területe, Magyarország szakrális királyi központja a Megyer-hegyen, mely napjainkban a Csillaghegy északi oldalát jelenti.
IÉ.: Hol érdeklődhetnek az olvasók az előadások, kirándulások időpontjairól?
E.Z.: Több kutatótársam segédletével folyamatosan tartunk Sicambria Tudós Klub előadásokat és helyszínlátogatásokat. Ezek időpontjáról és a Pilis további titkairól az interneten a Sicambria-Óbuda kutatói csoport Óbuda Blog bejegyzéseiben, a Facebook Sicambria-Ősbuda-Atilla Király Városa OLDALÁN és a csatlakozó nyílt oldalakon és csoportokban tájékozódhatnak.
(Cikkünk 2017. február 4-én jelent meg.)
