Carrie Bradshow legfontosabb SZAKÍTÁSI SZABÁLYA az, hogy tüntess el minden olyan képet, ahol ő szexinek látszik, te pedig boldognak. Néhány éve ez még egyszerű volt, azt a pár képet, ami a filmtekercses fényképezőgéppel készült rólunk, a szakítás után könnyen összeszedtem és széttéptem. Nem akartam megtartani. Úgy éreztem, mintha egy idegen lenne rajta az a nő, aki azt a férfit szerette, mintha már nem is én lennék.

Aztán később már lehetett digitális kamerákat kapni, az ezekkel készült képeket pedig lementeni a számítógépekre. A mai napig előfordul, persze ritkán, de mégis, hogy egy régi fájlt keresve, valamelyik mentést tartalmazó CD-n vagy DVD-n belefutok egy réges-régi képbe, amin az akkori fiúmmal vagyok. Jó mélyre, a sokadik al-al-almappába űztem őket, de mégsem tudom teljesen elkerülni, hogy olykor rátaláljak egy ilyen emlékre.

Aztán jöttek a közösségi oldalak. Még az Iwiwen nem volt gond, a feltöltött képek közül töröltem, ami már nem volt aktuális és folytattam tovább. De az okostelefonok és a Facebook megjelenésével, amikor egyetlen kattintással osztunk, naponta többször posztolunk, lájkolunk és kommentelünk, az üzenőfalunk, a hírfolyamunk és a képeink egyre több és több információt tartalmaznak rólunk. És ebben természetesen megjelenik az ember, akit szeretünk, akivel együtt vagyunk. És ha a kapcsolat véget ér? Mi lesz a digitális világban az emlékekkel?

Én egyszer megcsináltam azt, hogy a hírfolyamomban visszafelé haladva három év közös emlékét kitöröltem. Hatalmas meló volt. Visszatekertem, és minden olyan posztot, amiben közösen szerepeltünk valamilyen módon, azonnal töröltem. Képeket, posztokat, mindent. Ki akartam őt törölni az emlékeimből, az életemből. Ez persze lehetetlen volt, ez nem a Vanília égbolt vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása című film. Hát gondoltam, legalább a Facebookomon ne kelljen vele szembesülnöm. Egyrészt a szakítás után, meglátva egy közös képet, nem akartam elgyengülni és felhívni. Másrészt nem akartam azt az arcot látni, ami egykor olyan kedves volt nekem, most pedig már csak egy idegen. És azt sem akartam, hogy az ismerőseim továbbra is többes számban hivatkozzanak ránk. Mert többé nincs “mi”, csak én. Hát ezért töröltem az összes olyan posztot, amiben felbukkant a neve vagy a képe.

Lehet, hogy valakinek az a természetes, hogy ezeket az emlékeket meghagyja. Lehet, hogy valakinek ez a jó. De nekem biztosan nem, és még sokan vagyunk ezzel így. Azt gondolom, hogy ahogyan a digitális technológia fejlődik, egyre nehezebb lesz kiirtani a digitális emlékeinket az életünkből. Már nem elég, ha néhány képet összetépünk, ma már törölni kell a számítógépről, a telefonról, a közösségi oldalakról és a felhőből egyaránt. Ez nem öt perc és nem megy hirtelen felindulásból. A friss szakítással a szívünkben kénytelenek vagyunk átnézni a közös képeinket és egyesével törölni, ha ez a célunk.

Sokan szerették Bartos Erika Anna Peti és Gergő könyvsorozatát. Aztán egyszercsak eltűnt az összes a könyvesboltokból és azóta sem kaphatóak. Használtan pedig sokszor az eredeti ár többszöröséért árulják, de így is pillanatokon belül elkapkodják. Akkor miért nincs utánnyomás? Nos, az írónő gyerekei felnőttek, és nem értettek egyet édesanyjuk azon döntésével, hogy az ő életüket, arcmásukat felhasználta a könyvekben, mert nem adták rá áldásukat. Annyit tudni, hogy átdolgozás alatt állnak és talán valamikor majd kapható lesz a “gyerekmentesített” verzió.

Itt érdemes azon elgondolkodni, hogy mi lesz, ha a mostani gyerekek felnőnek, és esetleg nem tetszik nekik, hogy anyuka-apuka-nagynéni-nagybácsi teleposztolta velük a Facebookot? Bizony, nem lesz egyszerű eltüntetni ezeket, több évre visszamenőleg. Ha egyet javasolhatok, bár ez talán a legtöbb ember számára egyértelmű, akkor hiányos öltözetben semmiképpen ne mutassuk meg a kisgyerekeket. Egy kedves ismerősöm nagyon jó megoldást talált: egy titkos csoportot hozott létre, amire keresni nem lehet, csak ő tud embereket felvenni és a kisfiáról készült képeket csak ott osztja meg, a Facebook-hírfolyamban csak nagyon ritkán posztol róla. Szerintem ez egy nagyon intelligens megoldás.

Lényeg a lényeg, bizony el kell azon gondolkodnunk, hogy ezt a rengeteg digitális emléket hogyan rendszerezzük, adott esetben hogyan szelektáljuk, hová és hogyan mentjük! DVD-re, külső merevlemezre vagy felhőbe? Lesz-e 10 év múlva is Facebook és ha igen, akkor mekkora mennyiségű adatom lesz rajta? Ha nem, akkor pedig mi lesz az adataimmal? Ezekkel a kérdésekkel jó, ha azelőtt foglalkozunk, mielőtt ez a rengeteg digitális szemét ellep bennünket. Érdemes a nem jól sikerül képeket azonnal törölni és eleve almappákba rendezni őket.Precízek előnyben!

És egyébként a Facebookról lementhetjük az adatainkat, az Általános fiókbeállítások menüpont alján: “Tölts le egy másolatot a Facebookon tárolt adataidról”. Érdemes megtenni. :)