Vajon mi a csók? Ösztönös cselekvés vagy tanult viselkedési forma? Ha az előbbit gondoljuk, tévedünk, hiszen kultúránként eltérő jelentősége van a testi kontaktus e formájának. A csók tehát nem egy általános tevékenység az emberiség történetében, mégis évezredekre nyúlik vissza eredete.

Egyes kutatók szerint a csókolózás egy tanult viselkedési elem, mely abból fejlődött ki, hogy némely kultúrában az édesanyák szájból szájba adják a gyermeküknek az ételt. Az ősi indiai kultúra és annak lenyomata, a Káma Szútra egy egész fejezetet szentel a csókolózási módoknak. Egyes antropológusok egyenesen úgy vélik, hogy a görögök az erotikus csókot az indiaiaktól tanulták akkor, amikor Nagy Sándor megszállta Indiát Krisztus előtt 326-ban. Homérosz eposzaiban is találkozhatunk a csók egyes fajtáival. Emlékezetes jelenet, amikor Priamosz király megcsókolja Achilles kezét.

Az időszámításunk előtti 5. században élt Hérodotosz elbeszéléseiből megtudhatjuk azt is, hogy a perzsáknál szokás volt, hogy az egyenrangú férfiak egymás szájára, a valamivel alacsonyabb rangú férfiaknak pedig egymás arcára adtak puszit köszönésképpen. Érdekes összefüggés az is, hogy az egyiptomiak nem voltak hajlandóak megcsókolni a görögöket, mivel azok ettek tehenet, mely az egyiptomiaknál szent állatnak számított. 

A csókolózás azonban egyértelműen a rómaiak alatt vált általánossá, hiszen ők megcsókolták egymást akkor is, ha barátok voltak, ha családtagokról volt szó, nem beszélve a szerelmesek, szeretők érintkezéséről. Egyértelműen különbséget tettek csók és csók között. Osculumnak hívták, amikor puszit leheltek egymás kezére vagy arcára, basiumnak nevezték az egymás ajkára adott puszit, a mély, szenvedélyes csókot pedig savoliumnak keresztelték. A római költők, mint például Ovidius és Catullus, írásaikban ünnepelték a testi kontaktus e formáját. Catullus így fogalmaz Éljünk és szeressünk című művében: 

„Adj hát csókot, ezert, utána százat,

aztán újra ezert és újra százat

és harmadszor ezert és újra százat.

És ha már sokezerre gyűlt a csókunk

- úgysem fontos a szám -, zavarjuk össze:

ellenség nehogy elkivánja tőlünk,

hírét hallva, hogy ennyit csókolózunk.”

A római társadalmi érintkezésben - tekintettel az írástudatlanság magas arányára - a csóknak politikai töltete is volt: megállapodások rögzítésére is szolgált. Innen ered az a mondás: csókkal pecsételnek meg valamit. Az ókori római társadalomban a polgár rangját, társadalmi státuszát szimbolizálta az is, hogy a császár mely testrészét csókolhatta meg. Ha az arcát, az egyértelműen magas társadalmi rangot jelentett, ha a lábát, akkor pedig alsóbb osztályba tartozott az illető. 

A keresztény vallásban is nagy szerepe van a csóknak. Az Ószövetségben is találkozhatunk vele. Az Énekek éneke a szerelmesekért könyörög, a szexualitást ünnepli: „Csókoljon meg engem az ő szájának csókjával; mert a te szerelemid jobbak a bornál.” Szent Péter beszélt a csókról, mint a szeretet kiteljesedéséről, de a Bibliából ismerjük azt a fontos momentumot is, amikor Nagycsütörtökön Júdás elárulta Jézust egy csókkal. A keresztény egyházban máig megmarad az a szokás, hogy a mindenkori pápát a gyűrűjére lehelt csókkal kell köszönteni, az esküvőkön pedig a párok ezzel pecsételik meg az egymás iránt érzett szerelmüket, tiszteletüket, hűségüket. 

A római birodalom bukása után a csók több mint ezer évre eltűnt, majd a 11. század romantikájában született újjá. Talán kevesen tudják, hogy Shakespeare legismertebb művének, a Rómeó és Júliának az alcíme: Csókkal megpecsételve. Ez a kultikus mű vált egy új korszak jelképévé, melyben el kell szakadni a családi és társadalmi elvárások okozta érdekházasságoktól, s ünnepelni kell a romantikus, érzelmeken alapuló szerelmet.

A történelmi csókok típusai mai napig velünk élnek baráti puszik, tiszteletteljes kézcsókok és szenvedélyes csókok formájában, s velünk is maradnak még sok ezer évig. 

Szilvási-Kassai Eszter