Majd' minden nap szembetalálkozom ezzel a mondattal és különböző cifrázott verzióival. Például, hogy azért vagyok depressziós, mert látom, merre tart a világ… Milyen könnyű annak, aki csak a saját pillanatnyi boldogságát kergeti, és nem vesz ezekről tudomást.

Szerintem egyik oldalnak sem egyszerűbb, és van mit tanulnunk itt is, mások hozzáállásából. Amikor a világ gondjait a nyakunkba vesszük, és nap mint nap kesergünk, nézzük a szörnyűbbnél szörnyűbb híradókat, tulajdonképpen magunkat tesszük ingerültté és boldogtalanná. Régebben is történtek nagyon negatív események, tragédiák, melyek azonban csak a közvetlen környezetnek okoztak kellemetlenséget, ugyanis a média nem tárta a szemünk elé messzi tájakról a tragédiákat.

Emellett a pozitív túlzásokról se feledkezzünk meg, hisz ahogy a borzalmakat, úgy a rongyrázós luxuséletet is figyelemmel kísérhetjük a televízióban és elkezdhetünk vágyni egy hamis ideálra. Akárhogyan nézzük, ahogyan mások élnek, az hatással van a mi hétköznapjainkra is, és mindig másra, jobbra, szebbnek tűnőre vágyakozunk általuk. Mert naivságunk elhiteti velünk, hogy amit látunk, az valós, ezért érdemes dolgozni, változni, változtatni, cserélni, eldobni, mikor mit. S ez egyfajta tudatlanság, még ha úgy érezzük is, hogy sok ismeretet szereztünk a világról, a politikáról, a lelkünkről, a trendi dolgokról.

Minden ember befolyásolható ugyanis, van, aki érzelmekkel, van, aki anyagi juttatásokkal, kedves szavakkal, vagy éppen kézzelfogható ajándékokkal. Mégpedig azért vagyunk megvezethetőek, mert nem hiszünk kellőképpen önmagunkban, és mert egyetlen cél vezérel mindannyiunkat; hogy szeressen valaki. Természetesen ehhez hozzátartozik, hogy az nem érdeke senkinek sem - magunkon kívül -, hogy erősek és magabiztosak legyünk, ezért bombázzák is önértékelésünket lépten-nyomon, például a fentebb említett fals álomképekkel.

Hogyan lépjünk ki ebből az ördögi körből? A leghatásosabb, ha elkezdünk magunkkal foglalkozni mélyrehatóbban, megismerni egyedi kiválóságainkat és árnyoldalainkat, hogy bármi külső behatás ér, tudjunk miből erőt meríteni. A múlt heti CIKKEMBEN említett ellenpólusok kiegyenlítésével igazán közelebb kerülhetünk belső motivációnkhoz és valódi céljainkhoz.

Két lábbal a földön állva, saját középpontunkból kiindulva és a felhők fölé emelkedő lelkierővel, egyenesen, előre kell haladnunk. Rengetegszer lesz, hogy el szeretnének tántorítani arról az útról, amiben igazán hiszünk, de amennyiben zsigereinkben érezzük, hogy az a miénk, és képesek vagyunk járni rajta, nem lesz olyan, kinek szavára megálljt kéne parancsolnunk magunknak.

Ne felejtsük el, hogy itt és most, a jelenben kell megvalósítanunk saját elképzeléseinket, feladatainkat, tehát a külvilággal is gyümölcsöző viszonyt kell ápolnunk. Ismerjük meg embertársaink, feletteseink, vallási- és egyéb vezetőink elképzeléseit és törekvéseit, de ne azonosuljunk velük feltétel nélkül. Lássunk, halljunk, érezzünk, tervezzünk, és legfőképpen ne ítélkezzünk elhamarkodottan. Nem minden az, aminek látszik, beleértve saját magunkat is.

Visszatérve a kezdeti kérdésre, nem könnyebb a lelki szegényeknek, és nem is tudnak maradéktalanul boldogok lenni; csak fenntartani egy olyan állapotot, amit ők kielégítőnek éreznek. A fejlődéstől örökre elzárják magukat, ezáltal megnehezítve a következő életüket. Nyissunk az emocionális szükségleteink felé, merjük megélni azokat, ha pedig csalódás ér, dolgozzuk fel a veszteséget és köszönjük meg a Sorsnak a tapasztalást.