1817. szeptember 28-án született Tompa Mihály költő.

Tompa Mihály: Őszi tájnak…

Ősz tájnak hervadása!

Őszi napfény ragyogása!

Hervadásból, fényből támad

Lelkemen e kedves bánat.

Omlik a lomb, hallgat a dal;

Visszatérek gondolattal

A tavaszra,… ah, de annál

Betegebbnek tetszik e táj!

Ez a rét volt olyan ékes?

Ez a határ olyan népes?

Ez a halom, völgy és tájék…

Mintha a sírkertben járnék!

Lemegy a nap nemsokára…

Haldoklásnak szent országa!

Olyan édes forró vággyal

Ölel téged lelkem által!

Az elmúlás bája rajtad,

Lelkemen vesz mély hatalmat;

S bár meghalni kéne véled:

Mégis, mégis szeretnélek!

Néma a táj, arca sápadt,

Rá derengő napfény árad;

Ah, mi vonzó, szép halál van

E mosolygó hervadásban!

Édes terhed, édes álom!

Szinte érzem szempillámon;

Hogy lehajtsam, szinte vonja

Fejem a fák hulló lombja.

A fák lombja csendesen hull!...

Nem küzdéstől, fájdalomtul,

Itt a végharc ösmeretlen,

Lehet-e meghalni szebben…?