Szabó Lőrinc: Nők, habzó májusi rózsák

Ó mennyi ifju mohóság,

 nők, habzó májusi rózsák,

 májusi szerelem!

 Mily jó könny és nevetés közt,

 selyemzizegésü vetés közt

 heverészni a gyönge gyepen!

 Nők, gyönyörü tavaszi kancák,

 rózsák, remegő fiatalság,

 fiatal örömök nevetése!

 Habos rózsákba haraptam, –

 kis melled sírt ma alattam,

 sírt és kacagott remegése.

 Habos rózsákba haraptam,

 mégis szomorú maradtam;

 és lassan este lett.

 Fáj, fáj e tavaszi mohóság,

 most béke kellene, jóság,

 jóság és szeretet.

 Szeretet kellene, jóság,

 hogy ne hulljanak a rózsák,

 lelkem rózsái, szegények, –

 és nyugalom, egy kis öregség,

 hogy az Égieknek is tessék

e csöndes esti ének…