117 éve született Szabó Lőrinc.

Szabó Lőrinc: Melletted

Rosszat nem mondhatsz rám,

amit meg ne tetéznék;

katona vagyok katonák közt,

s te vagy a vészfék:

megállitasz, fogsz, hogy

megint gyerek lehessek;

tudom, hogy ma is jó vagyok,

mikor szeretlek.

Hogy még bírok embert szeretni,

magam sem értem;

szidtam a szerelmet,

mikor róla beszéltem,

láttam bukásnak, butaságnak,

esküszegésnek, üzletnek, bűnnek,

állati kényszerüségnek.

S habzsoltam kéjeit

s ez a förtelmes étel

megtöltött annyi csömörrel

és annyi szeméttel,

hogy sírtam: két szájjal

eszi testem az asszony –

(s mégis ellenség volt, aki jött,

hogy visszatartson).

És most szeretlek, mintha volnék

megint huszéves;

tested és lelked porcikái:

mind kedves-édes;

kiábrándultságom megint

gyermeki hit lett,

mert azzal gyógyitasz,

ami megbetegített.

Amikor bennem legnagyobb

volt már az inség,

akkor mutatta meg szived,

hogy van még segítség:

akármennyi a kín s az undor

akármilyen nagy,

mind-mind elmúlik csendesen,

ha te velem vagy.

A küzdés piszkát nem bírom

s te vagy a béke,

háborúimból kivezetsz:

szeretlek érte;

utamon a halál felé

vészfék szerelmed;

melletted mindig jó vagyok,

azért szeretlek.