Kosztolányi Dezső: Szerenád

A kormos égből lágy fehérség

szitálja le ezüst porát.

Dideregve járok ablakodnál

a hófehér nagy úton át.

S amint megyek itt éji órán,

lépésem mégse hallható,

mert zsongva, súgva és zenélve

halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem zordon árnyat

egy hófehér szelíd világ:

angyalpárnáknak tollpihéje,

zengő, szelíd melódiák,

habpárna selymén szunnyadó arc,

mint angyalok fényszárnya ó,

minek szelíded altatóul

halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,

mind járjatok lábujjhegyen!

Pihék, zenéljetek ti néki,

hogy álma rózsásabb legyen.

Egy hófehér hálószobává

változz át csöndes utca, ó!

Fehér rózsákként hullj az éjben

reá, te szálló, tiszta hó!