Illyés Gyula: Ditirambus a nőkhöz (részlet)

1

 Nem a kövek és nem a fémek.

 Nem amik állják az időt!

 Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.

 Nem az örök-élet-igéret cinkosai. Nem a kimértek.

 Hanem a törékenyek s engedők:

 a fű, a lősz, a sás

 lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltűnők.

 2

 Nem a kövek és nem a fémek.

 Nem az asszir, a szumir pillérek,

 a talpukkal éveket gyűrüztetők.

 Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.

 Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:

 a messziről igent integetők.

 Nem a kemények,

 hanem a fonhatók, a szőhetők

 a dolgozó kezekre

 kutya szemével figyelők –

 Még messze, messze

 valamennyi Isten előtt –

 3

 Nem a kövek és nem a fémek.

 Az első szót, a gügyögőt,

 az első tanácsot a létnek,

 ők kezdték szájba rágni, a

 gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.

 A közlékenyek, a serények.

 Ők, nem az égnek,

 hanem a sári világnak védangyal-kara,

 ők, az örökre többrekészek.

 Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:

aki pedig kész elveszteni is, megtartja.