Hervay Gizella: Nosztalgia

Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,

 nem viszünk mást, csak a régi szavakat,

 majd rajzolunk az ablakra és énekelünk

 és visszaköszön mindenki, aki leszáll;

 egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,

csak tudják: ott vagyunk,

 nem kell szégyellnem a kezem,

 hogy kifordítva ölembe hull;

 egy nap hazamegyünk,

 hazavisz mindenkit a fájdalom,

 szemek alatt a karikák szembeköszönnek,

 torkunkban az ismerős víz íze;

 egy nap hazamegyünk, két maroknyi szóval,

és egy krumpliföldön előrebukunk.