Gellért Oszkár: Ostendei Hotelszobában

Az ajtó sóhajt: Istennõ beh rég volt,
Mikor még szárnyam lopva drága légyottra tárult
És halkan összehajlott szent titkot õrizõen.
Az ajtó sóhajt: Mire is várok még?
Ha most egy gránát jönne
S szétvetne és kivágna
S végsõ, halálos csókra fúrná magát keresztül.

S a padló sóhajt: Istennõ beh rég volt,
Mikor még õk tapodtak s szoknyák lengtek felettem
S csipkés combjuk ha léptek rámkandikált vakítva.
A padló sóhajt: Mire is várok még?
Ha most egy gránát jönne
S repesztne s átszakítna
Mint gyönge virágszál kelyhét nehéz nagy éji dongó.

S a fal is sóhajt: Istennõ beh rég volt,
Mikor leejtett ingök neszére felfüleltem
S mezítelen árnyékuk simult tapadva hozzám.
A fal is sóhajt: Mire is várok még?
Ha most egy gránát jönne
S toronyként elomolnék
S zuhanván szûzek vére freccsenne rám bucsuzóul.