Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,

     S távolléted alatt kedvem miben lelem!

Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,

     Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,

     Ha már cselédimet nyugodni eresztem,

És csak alig hallom a vígság lármáit,

     Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,

     Kanócom pislogó lángjait szemlélem,

A képzelet égi álmába merűlök,

     S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai

     Felköltik lelkemnek minden érzéseit,

S az emlékezetnek repdező szárnyai

     Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,

     Béborúlt az élet vidám álorcája!

Még két mulatótárs van ébren mellettem:

     A szelíd szerelem hamvadó szikrája

     S bús melancholiám szomorgó nótája.