Arany János: Hírlap-áruló

Mindenki annyit ér, ahogy
   Betölti hívatását:
Nézd ezt a vén ujsághordót:
   Becsűlöm a szokását.
Hajnalba' már lót-fut szegény,
   Öllel van a csomagja,
S mit nem csinál - kit nem kinál,
   Míg számonkint eladja.

Nem kérgesült bürokrata
   Ő, aki - mintha ebnek -
Úgy dob feléd egy szót, irást,
   S fittyet hány a tömegnek.
Ő nyájas, emberségtudó,
   Megadja tituládat:
"Méltóságos" - "nagyságos" úr -
   Amennyiről beláthat.

S hogy tudja kötni a gonosz!
   Látszik, nem mái gyermek:
"Tessék, uram! győz az orosz -"
   Kiált oda egy szerbnek;
"Tessék, uram! nyolc az ezüst,
   Napoleon meg tíz ma."
"Győztünk, uram! mi, a török..."
   Ha térdig ér a csizma.

"Kisasszony! a FŐVÁROSI...
   Van benne hír, novella -"
"Ifj'úr, ni, hogy' áll Gorcsakoff
   Tótágast, mint egy vella!..."
Ha nincs vevő, olvas maga
   Egy harapást s tovább megy,
Hogy, majd ha lesz, ajánlattal
   Megint győzhesse a begy.

Elkérkedik negyvennyolccal,
   S nem hiszi, hogy hihetlen,
Hogy ő akkor több hirlapot
   Árult el a "szigetben."
"Igaz, még csak suhanc valék,
   De a torkom hatalmos:
"Friss MÁRCIUS-ból száz forint
   Egy estve, itt, uram! No's?..."

De van mégis, kit ő lenéz,
   Gyülöl, nem méltat szóra,
Haragszik rá, mint borbély az
   Ön-beretválkozóra:
Ez "piszkos" ember, akire
   Ránézni is utálat:
Nem egyenkint vesz hírlapot,
   Hanem - évszámra járat.