Az elmúlt hétvégén Táncháztalálkozón jártam a Papp László Budapest Sportarénában. Nem vagyok gyakorlott táncos, sőt, igazán kezdőnek számítok. A számtalan színvonalas program közül szombat délután az Aréna küzdőterén fél óránként egymást követő különféle táncok oktatására estem be. A gyimesit követték a bolgár táncok, ezután pedig kalotaszegi következett.
- Táncolunk? – lépett hozzám egy férfi, amikor felcsendült a muzsika.
- Én még soha életemben nem táncoltam kalotaszegit – feleltem. És fel voltam készülve arra, hogy az elkövetkező fél órában csak szemlélődni és pihenni fogok.
- Nem baj, segítek, majd mondom a lépéseket! – nyújtotta felém a kezét. Megfogtam.
Elindultunk a tánctér közepe felé. A férfi tánc közben tényleg olyan pontos instrukciókat adott, hogy szinte nem is tudtam másképp lépni, mint ahogyan kellett.
- Amikor forogsz, nézz ki egy fix pontot, s kövesd a fejeddel fordulás közben, ameddig csak tudod. Mint a balett-táncosok. Akkor nem fogsz elszédülni – magyarázta, és én próbáltam felidézni magamban, hogyan mozgathatta a fejét a Diótörő Marikáját megformáló balerina a decemberi előadáson.
- Ha pedig a saját tengelyünk körül forgunk együtt ketten, akkor érdemes rajtam kinézned egy fix pontot. Mondjuk a vállamat – folytatta.
Végigtáncoltuk a teljes félórás blokkot. Egy idő után már nem is esett szó a lépésekről, csak vitt minket a lendület. Táncoltunk, s időnként beszélgettünk. Elmesélte, hogy általános iskolás korától az egyetem végéig táncolt, de az államvizsgák miatt – még a kilencvenes években – abbahagyta, csak mostanában kezdte újra. Megmutatta, hogy nemrég új cipőt csináltatott, amiben már jól tud táncolni: mert ez enyhén hosszított szárú, s bele lehet tenni a lúdtalpbetétet is. Megemlítette, hogy egy kórusban énekel. Negyvenes, kicsit szorongó, nagyon igyekvőnek tűnő férfi volt, s bár erősen izgult, határozottan és jól vezetett a táncban.
A kalotaszegi muzsika elhalkulásakor megkérdezte, táncolnék-e vele a következő blokkban moldvai táncokat is. Igennel válaszoltam.
(Fotó: fono.hu)
