Akárki akármit is gondol, én szeretek szoláriumozni. Mondjuk régen utáltam, aztán a bőrgyógyászom javasolta, kezdjek el járni. Igen, jól olvassátok, egy bőrszaki doki. No nem azt mondta, hogy minden nap, de hetente egyszer simán. Merthogy jót tesz az idegbaj generálta bőrnyavalyámnak.

És elmondta azt is, hogy jót tesz a lelkemnek. Szóval én ezért járok szoliba – lelket simogattatni. Szőke vagyok, zöld szemű, de a lelkemben picit délszaki. Meleg kell, nyár, napsütés és szenvedély – én csak akkor élek igazán.

A szolárium pedig 5-10-15 perc boldogság. Napsütés, simogató meleg, és sok-sok D-vitamin, szigorúan kiszűrve a sok káros UV-t.

Persze nem mindegy, hol fekszik be az ember a gépbe, és a hogyan sem mellékes. Egyrészt temérdek gagyi gép van, és tré hely, ahol nem cserélik rendesen a csöveket, így maximum az izzadásért fizetsz. Sokat.

Az igazán jó szoli olyan, mint a tengerpart. Meleg és csalogató fények, tengerparti hangulat. Nincs rohanás, nincs türelmetlenkedés, minden tiszta, illatos és ragyog. Dekoratív krémek, kellemesen barna, de nem ráncos négerré vedlett recepciós lányok. Ettől rögtön mondjuk Bibionéban érzed magad. Vagy valahol Horvátországban. Aztán befekszel a gépbe, miután magadra kented valamelyik bőrvédő, ápoló, barnulást segítő csodakrémet, és elhiteted magaddal, hogy nem egy plasztiklapon, hanem a tengerpart homokján hevertél el. Hogy körbemos a tenger, minden a nyárról és a szerelemről szól. Az érzésről, hogy jó. Minden jó.

Szóval Bibione. Vagy a horvát tengerpart. Az mindenkinek kijuthat. Honfitársaink garmadája sütteti ott évről évre a hasát, sokaknak elérhető. Egy csak a baj. Én máshová vágyom. Mindig többre vágyom, többért küzdök. Ciprus melegére, vagy Ibiza fílingjére. Ha nap, akkor legyen meleg és fényes. Ha tenger, akkor nagyon kék. Ha nyár, akkor tele szenvedéllyel.

És én megtaláltam azt a helyet, ahol nem a kommersz, lepukkadt, mindenkinek elérhető, összeszemetelt és lelakott parton érzem magam, hanem egy ibizai buli forgatagában. Találtam egy helyet, ahol időnként fel-felbukkan egy DJ, és amíg napozunk, olyan zenét tol élőben, hogy szívünk szerint az első taxiba pattanva a reptérre mennénk. Olyan a hangulat, hogy a plasztiklap elolvad, és homokos tengerparttá válik alattunk, kiszállva a gépből pedig a jacuzzit keressük, meg a jófajta koktélokat.

Aztán lehet, hogy hazamegyünk, de mosolyogva, az ajándék CD-vel a kezünkben, és otthon vigyorogva hallgatjuk Balage zenéjét, tervezve a nyaralást. Mert mindig jön nyár, és mindig jó rá emlékezni.

És igen, van ilyen hely. Nem többért, nem drágábban, mint a sok kommersz. Nem gizdák, nem nagyképűek. Hétköznapi emberek járnak oda, háziasszonyok, diáklányok, egyetemista és irodista srácok. Ők tudják, hogy a jó hangulat számít. A szolizás ugyanis legalább annyira szól a lélekről, mint a barnaságról. A Lucky Sun pedig Balage első bulija óta nekem Angyalföld Ibizája. 

Egy kis ízelítő a hangulatból:

(Cikkünk 2016. június 13-án jelent meg.)