Amikor a magyar festészetre gondolok, végtelenül nagy büszkeség tölt el. Valahogy hasonlóan érzek akkor is, amikor a magyar irodalomról kérdeznek, mert pontosan tudom azt, hogy igenis nagy, nyugat-európai nemzetekhez hasonlóan gazdagok vagyunk zseniális lírai és prózai alkotásokban is. A festészetnek azonban megvan az a hatalmas előnye, hogy a magyar ecsetvonások is éppoly átütő erővel hatnak mondjuk Franciaországban, mint a Kárpát-medencében. Ugyanez az irodalomról nem mondható el, habár születtek már nagyszerű műfordítások, mégsem jelent egy zseniális magyar lírai vagy prózai alkotás megírása egyenes utat a világhír megszerzéséhez. Rippl-Rónai József munkásságának nagyságát, eredetiségét, zsenialitását kevés ember nem ismeri el.

Magyarsága azt a szellemiséget képviselte, amelybe finom szálakkal szövődött bele a nyugat-európai haladó látásmód és gondolkodás, valamint nyitottság a jelenre, a korszellemre. Mindez olyan józan, egészséges arányérzékkel párosult, hogy a festőművész művészet és a mindennapi élet között is megtalálta a harmóniát.

Azt hiszem, én túlontúl szubjektív vagyok, ami a műalkotások megítélését, szerethetőségét illeti. Rippl-Rónai József festészetére, képeire nem tudok másképp gondolni, csak úgy, hogy a derű és a szeretetteljes családi összetartozás érzése jutnak eszembe. Persze a korszakok és a látásmódok az évekkel, az élettel változtak, de mindez az összbenyomást mégsem formálta át. Egy szelíden, kellő bohémséggel mosolygó művész és ember pozitív életfelfogása árad a legtöbb alkotásából.

Rippl-Rónai József nevének említése mindig eszembe juttatja kaposvári családi kirándulásainkat a Róma-villába, a festő nyári, dunántúli otthonába, ahol a művész meg tudta őrizni és találni azt az alkotói és emberi, valamint természeti összhangot, amelynek varázslatos világa még ma is magával ragadja az arra látogatókat. Szeretem nézni a Modelljeim kaposvári kertemben című képet vagy éppen Zorkát, a titokzatos nőalakot, de látom lelki szemeim előtt Schiffer Miksánét lányaival, no meg Piacsek bácsit családi körben. Egyként szeretem nézni festményén a kuglizók nehézkes, súlyos, gömbölyded formáit, vagy a Kalitkás nőt, szeretem azt is, ahogyan az öregséget ábrázolja, őszintén, beleérzéssel, szeretem a hullámzó törzsű fák árnyékában magába roskadó Merengőt és még lehetne napestig sorolni a művész remekműveit.

Tizenhárom évvel ezelőtt voltam az Ernst Múzeumban egy kiállításon, amely Rippl-Rónai József és közeli művészbarátja, James Pitcairn Knowles barátságáról szólt. Rippl-Rónai franciaországi tanulmányútja során ismerkedett meg a skót származású, elsősorban fametszeteket készítő Knowles-szal. A két művész rendkívül jó szellemi társra talált egymásban, de ami különösen megfogott ebben a kapcsolatban, az Rippl-Rónai nyitott, szabadon gondolkodni, befogadni, megérteni vágyó attitűdje volt. Hozzáértő művészettörténészek szerint a barátság mélyen és építőleg hatott a magyar festő művészetére is. Ma, Rippl-Rónai József születésének évfordulóján fedezzük fel újra és vegyük észre azokat a magyar művészeti örökségeket, amelyekről sokszor megfeledkezünk, ám amelyekre igazán büszkék lehetünk.