A csokoládé életünk része, mindennapjaink és ünnepeink egyik boldogságforrása. Ilyenkor, az ünnepek közeledtével, megcsillan a csokimikulások pirosló csomagolása, majd lassan, de biztosan felkerülnek a fára a szaloncukrok is. Akárki akármit mond, a csoki jó dolog. Persze fontos betartani a mértékletességre vonatkozó ókori görögök mondást: „Semmit se nagyon!”
Már időszámításunk előtt a maják is termesztettek kakaót, az ebből készült italukat pedig „xocolatl”-nak nevezték, erre utal mai csokoládé szavunk. Miután a spanyol felfedező, Hernán Cortes létrehozta a mai Mexikó elődjének számító Új-Spanyolország gyarmatot és annak kormányzója lett, 1528-ban elküldte a spanyol királyi udvarba az első kakaószállítmányt. A rendkívül borsos árú és ízű (tényleg tettek bele borsot!) kakaóital nagyon népszerűvé vált a gazdagabb rétegek körében.
Elsőként itáliai utazókereskedők árulták különböző vásárokon a kakaó mai, csokoládéhoz már jobban hasonlító, szilárd formáját. De Itália ide vagy oda, mindig csodáltam Svájcot, illetve a svájci emberek ötletgazdagságát, stratégiai érzékét. Lássuk be, Svájc energiahordozók tekintetében mindig is silány lelőhelynek számított, de fekvése, adottságai sem emelték soha Európa legszerencsésebb éghajlatú, környezetű országai közé. Ezt az apró országot az ötletek, a hozzáadott értékek, illetve az ezekhez történő ragaszkodás tették naggyá. Azokat a dolgokat választották emblematikus termékeiknek, amelyhez különleges emberi munka, illetve speciális tudás kell.
Itt van a bicska, az óra, a banki szolgáltatások, de hogy a témánál maradjunk, itt van a svájci csokoládé. A 19. században a svájci peregrinusz diák, Francois-Louis Cailler hazatérve itáliai tanulóútjáról, ahol elleste a csokoládé készítés csínját-bínját, felépítette a dél-svájci Vaud kantonban található Vevey nevű városkában az első gépesített csokoládémanufaktúrát. Nem sokkal ezt követően a szintén svájci Philippe Suchard 1829-ben alapította Svájc nyugati részén első csokoládégyárát, amelyben még manufakturális körülmények között ugyan, de már 25-30 kilogramm csokoládét készítettek naponta. A valódi sikert azonban az 1851. évi londoni, illetve az 1855. évi párizsi kiállítás hozta meg számára, Suchard ugyanis hamarosan exportálni is tudta termékeit. Néhány év múltán már hatalmas csokoládégyárban öntötték a Suchard finomságokat különböző formákba, nem mellesleg neki köszönhetjük a lila tehénnel azonosított csokoládékat. A szintén svájci Charles-Amadée Kohler volt az, aki 1830 körül lausanne-i műhelyében mogyorót öntött a csokoládéba, ezzel a pofonegyszerű, de mégis nagyszerű mozdulattal pedig meg is alkotta a mogyorós csokoládét.
Az időközben a Cailler családba beházasodó Daniel Peter - ő nem AZ a Dániel Péter! :) - svájci csodát tovább erősítő - zseniális ötlete pedig az volt, hogy finom, alpesi tehén által adott tejet öntött a csokoládémasszába, ezáltal megalkotta és feltalálta a tejcsokoládét. Az eredetileg gyógyszerészként praktizáló, csokirajongó Rodolphe Lindt 1979-ben Bernben megalkotott találmánya, a konsírozó gép segítségével pedig megalkotta a csoki ma is ismert, a szánkban lágyan olvadó formáját. De számomra a legkedvesebb szereplő Johann Georg Munz, aki 1874-ben a St. Gallen melletti Flawilban alapította meg saját csokoládémanufaktúráját, minden héten legalább egyszer áldom is érte a kezét.
Azt kevesen tudják, hogy a svájci csokoládé mára olyan védjeggyé vált, amelynek égisze alatt a világ csokoládéexportjának 55%-át bonyolítják. Mindezt úgy, hogy svájci csokoládénak csak azt lehet nevezni, amely valóban Svájcban is készül. Ezért örülök, hogy Magyarországon is egyre inkább terjedőben van a minőségi csokoládéfogyasztást kiszolgáló, manufakturális csokoládékészítés. Hamarosan tesztelni is szeretném az ilyen műhelyekben készülő magyar szaloncukrokat.
Ezért, ha van olyan szaloncukor, amit szerintetek semmiképpen sem szabad kihagyni A NAGY SZALONCUKORTESZTBŐL, írjátok meg a cikk alá kommentben a nevét.
