Ilyenkor, június második felében újra és újra felidézem magamban a kislányom születésének időszakát. Mivel közeledik a gyermekem születésnapja, így minden pillanatban próbálom közelebb hozni, újra átérezni a semmihez sem fogható óráknak, napoknak, heteknek az érzés- és gondolatvilágát, hangulatát, befelé fordulását.

Vissza- és felidézem a szülésélményen keresztül történő megtisztulási folyamatot. Ezekben a napokban, percekben nekem, ahogy sok más anyának, szükségem volt egy állandó, visszatérő nyugalmat, szépséget sugárzó zenemű hallgatására is. Én ezt a zene által is közvetített békét Erik Satie Gymnopédia című darabjában találtam meg.

Hogy ki volt ez a különös, a múlt század fordulóján élő francia zongorista és zeneszerző? Egy egészen kivételes és különc alakja volt a Montmartre művészvilágának, aki közeli, jó barátjának tudhatta többek között Stéphane Mallarmét, Paul Verlaine-t, Jean Cocteu-t és a századforduló francia zenei életének nagyjait is. Nem fedezték fel zenei zsenijét, a különféle neves iskolákban egyenesen tehetségtelennek tartották. Satie mégis kitartott, hitt magában és szakított a nyárspolgári konvenciókkal. Nem foglalkozott mással, csak azzal, amit szeretett és ami igazán érdekelte. Ez a fanatizmus volt jellemző egyetlen, minden égi és földi elragadtatással teli szerelmi kapcsolatára is Suzanne Valadonnal, a neves francia festőművésznővel, aki korábban artista és festőmodell volt.

Satie rajongott érte, minden tőle telhető és benne nyugvó szerelmi érzést odaajándékozott imádott asszonyának. Valadon végül mégis faképnél hagyta, a vesztes hősszerelmes férfiak sorsára juttatva a zeneszerzőt. Satie azonban ezzel a szenvedéssel és átélt, megtapasztalt szerelmi mámorral is teljesebbé formálhatta zenei életművét. A zenszerző azonban így is megmaradhatott a titkok emberének. Élete során volt időszak, amikor egy nagyobbacska ruhásszekrény méretű szobát tudott csak bérelni magának Párizs külvárosában. Azonban a művész magánszférája sokáig ismeretlen volt a nagyközönség számára, és csak 1925 után, halálát követően döbbentek rá Satie különös szenvedélyére. A zeneszerző picinyke otthonát, ahová senkit sem engedett belépni, rengeteg pókhálóval beszőtt esernyő borította, mivel a művész megszállott gyűjtő is volt.

A Gymnopédia című zenemű, amelyet Satie még pályája kezdetén alkotott, számomra az élet nagy titkainak és csodáinak szomorúan szép megfogalmazását is jelenti. Nem túlbonyolítva, nem agyondíszítve, hanem letisztult formákból, őszinte egyszerűségből építkezve. Valahogy úgy, mint amilyen tökéletesen csodálatosnak látjuk az először kezünkben tartott, sok ezer titokkal teli gyermekünket is.