Halálközeli élménnyel nagyon sok ember találkozott már a világ története során. Pár évvel ezelőtt akadt viszont valaki, aki nemcsak átélte, de be is bizonyította, a Mennyország létezik.

Dr. Eben Alexander betegsége derült égből jövő villámcsapásként érkezett. Az idegsebész professzor influenzaszerű tüneteit követően egy igencsak ritka agyhártyagyulladás következtében hét napig feküdt kómában. A kómát kiváltó, a teljes agykérget érintő roham az agyvérzéshez hasonló volt, kevés esélyt adott a gyógyulásra, az egészséges felépülésre még kevesebbet. Alexander a rohamra egyáltalán nem emlékezett, ám egy héttel később, amikor felébredt, már egészen más színben látta a világot, s éveket töltött azzal, hogy megtudja, képzelete játszott-e vele, vagy valóban olyat tapasztalt, amiben addig nem hitt. Könyve, A Mennyország létezik – Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról címmel 2012-ben jelent meg magyarul.

„Amit most elmondok, az fontosabb mindennél, amit valaha bárki el fog mondani önöknek.”

Alexandernek már a betegsége is csodával határos, hiszen orvosi képtelenség. Egy bakteriális eredetű agyi gyulladás, mely során E.coli baktérium jutott az agyvelőbe – ez azonban csak felszíni sérülés esetén lett volna lehetséges, vagy HIV- illetve AIDS-fertőzés esetén, mindezt azonban a komputertomográfiai vizsgálatok segítségével Alexander professzor esetében kizárták. A teljes agykérgi működése leállt, hét napot töltött öntudatlanul, miközben bebarangolta a Túlvilágot. Időérzéke teljesen cserbenhagyta, míg három különböző helyszínen barangolt. Elsőként egy, az anyaméh felszínéhez hasonlító, sötét, halálszagú területet járt be. Földigiliszta-nézőpont birodalomnak nevezte el a helyet, s boldog volt, amikor végre sikerült kiszabadulnia innen, az itt szerzett tapasztalatait – bármennyire fájdalmasak és nyomasztóak – létfontosságúnak tartja. 

„A gonoszságra azért van szükség, mert nélküle nem valósulhat meg a szabad akarat, szabad akarat nélkül pedig nincs fejlődés – nincs előrehaladás, nincs esélyünk arra, hogy azzá váljunk, amivé Isten vágyik tenni minket.”

Az Átjáróba került, mely a késő tavaszi, burjánzó-zöldellő természetet idézte. Ligetek, patakok és mezők felett repülve nézte az itt tartózkodó, boldog-elégedett, táncot járó embereket, miközben a felhők fölé repült a mindent átható boldogság birodalmába. Minden kérdésére választ kapott, s találkozott Istennel.

„Az a hely, ahol jártam, valóságos volt. Annyira valóságos, hogy azzal összehasonlítva teljesen álomszerűnek tűnik az itteni, mostani életünk.”

Alexander kémikusi és orvosi végzettségének köszönhetően – korai munkássága a hormonkutatás területére vezette, majd idegsebészként dolgozott – több páciensétől hallott már a halálközeli élményekről, ám egészen addig, míg vele meg nem történt, a véletlen és a fantázia művének tulajdonított mindent. Sok halálközeli élmény akkor következik be, amikor az ember szíve leáll, ám Alexandernek soha nem állt le a szíve. A gépek folyamatos és stabil jelet adtak az éberálom időszaka idején. Két lábban a földön álló, materialista embernek tartotta magát egészen ébredésének pillanatáig. Akkor viszont tudta – illetve az első időkben még csak érezte –, nem a véletlen műve a betegség, s nem véletlenül neki kellett mindezt átélnie.

„Amint ráébredtem az utazásom mögött rejlő igazságra, tudtam, hogy el kell mesélnem. Ez vált életem legfontosabb céljává. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy abbahagytam volna az orvosi munkámat, és felhagytam volna az idegsebészettel. De most, hogy olyan szerencsés lettem, hogy megérthettem: az élet nem ér véget a test vagy az agy halálával, kötelességemnek, küldetésemnek látom, hogy elmeséljem az egereknek, mit tapasztaltam a testen és ezen a földön túl. Különösen azoknak az embereknek szeretném nagyon elmesélni ezt a történetet, akik hallottak már hasonló élményekről, és nagyon szerettek volna hinni bennük, de képtelenek voltak erre.”

Az, hogy az agykérgi működése leállt, önmagában bizonyíték, hiszen az felel az emlékekért és a gondolkodásért. Az agya nem működött, mégis élete legvalóságosabb élményeit tapasztalta meg. Hormonális vizsgálatokkal kiderítette azt is, hogy nem a gyógyszerek mellékhatásainak következménye az általa átélt utazás.

Alexander egész életében világi orvos volt, bár az episzkopális egyház tagjaként keresztelték meg, csak sátoros ünnepeken látogatta felekezete templomát. Materialista kutatóként, orvosként nem foglalkozott természetfeletti dolgokkal, s igyekezett magyarázatot találni rájuk, ha mégis kapcsolatba került velük, s éppen ezért töltött el hosszú hónapokat-éveket azzal, hogy saját tapasztalatait is revideálhassa tudományos szemszögből. Megismerte mások leírásait a túlvilágról, átnézte a halálközeli élménnyel rendelkezők orvosi leleteit is, ám rájött, az ő esetében nincs tudományos magyarázat. Nem a fantázia műve, nem a gyógyszerek mellékhatása, nem hormonális és nem is a limbikus rendszer okozta – de rájött arra is, hogy mások korábbi halálközeli élményekre adott tudományos magyarázatai sem helytállóak. A Mennyország létezik.

(Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik, Magnólia Kiadó, 2012.)

GP