A másodpercenként változó világban nagyon-nagyon vigyáznunk kell az emberi kapcsolatainkra. A szerelmünkre, a gyermekeinkre, a szüleinkre és a barátainkra is. A mindennapok rohanása, taposása bizony kemény kihívás elé állítja a türelmünket, empátiánkat, s lehet, hogy épp azokon csattan hirtelenségünk ostora, akik nem érdemlik meg. Elképzelhető, hogy a barátainkkal bomlik meg az összhang, s első haragunkban azt mondjuk, kész, ennyi volt, húzzon a fenébe, soha többé nem akarom látni. Ám a végletesség soha nem jó. A forró fej lehűl, ám a kimondott szavaknak súlya van. De történhet úgy is, hogy a barátságot sem lehet megmenteni, ahogy egy szerelmi kapcsolatnak is vége szakadhat. Így könnyíthetjük meg a „barátsággyászt”.  

1. Ne vágjuk el örökre a szálakat!

Emberként képesnek kell lennünk uralkodni magunkon még a legnehezebb szituációkban is. Ha a barátunk, rokonunk felbosszantott, mélységesen megbántott, s úgy érezzük, legszívesebben az ujjára csapnánk a lakásajtót, ne tegyük! Vegyünk egy mély levegőt, s a harag ködében is gondoljunk arra, hogy az indulatok le fognak csillapodni, felesleges hát minden apró sérelmünket előkotorászni és felnagyítva a másik fejéhez vágni. Hisz a legjobb barátságokban is van vita, félreértés, sőt, az igazán mély kapcsolatokban tudják igazán súlyosan megbántani egymást a felek. Hagyjunk időt mindkettőnknek a lecsillapodásra, de ne bontsuk le egyetlen konfliktus miatt egy évtizedes barátság erős falait.

2. Tudjuk, mikor elég!  

Ez a bekezdés szorosan összefügg az előzővel. Ha elmúlt a harag, s keresnénk a másik társaságát, de ő sem a hívásainkra, sem az üzeneteinkre, emailjeinkre, semmilyen egyéb közeledési próbálkozásunkra nem reagál, akkor nincs mit tenni. Okos enged, szamár szenved, mint tudjuk, de: kutyába nem kell lemenni a másik megbékítése érdekében. Az önbecsülésünk sokkal fontosabb annál, minthogy olyasvalaki után fussunk, aki nem hajlandó velünk találkozni. Lehet, hogy akkor az a barátság mégsem volt olyan erős, mint amilyennek látszott korábban. De az is lehet, hogy a másik fél egyszer csak jobb belátásra tér. Akkor rajtunk múlik, mit kezdünk a helyzettel.

3. Szabaduljunk meg a fájó emlékektől!

Bizony, ha egy barátság végérvényesen felbomlik, legalább annyira fáj, mint egy szerelmi csalódás. A másik ember már nem az életünk része, a sok kis apróság, üzenet, gesztus mind-mind marja a lelkünket, ha eszünkbe jut. Keressünk egy dobozt, melybe eltesszük az együtt töltött évek emlékeit. Ne dobjuk ki őket, hisz az életünk részei voltak. Ha pedig visszatalálunk egymáshoz idővel, milyen jó is lesz újra elővenni a kedves, személyes tárgyakat.

4. Tereljük el a figyelmünket!

A barátság vége is gyászfolyamat, ahogy fentebb már volt róla szó. A legjobb gyógyterápia ebben az esetben is az aktivitás, a munka, a hobbiban való elmélyedés. Minden olyan tevékenység segíthet, mely kemény koncentrációt igényel, s mely kitölti azokat az órákat, napokat, amelyeket korábban együtt töltöttünk a barátunkkal.

5. Találkozzunk másokkal!

Ha szerencsések vagyunk, nem csak egy barátunk van. Igaz, nagybetűs LEGJOBB BARÁT nem adódik minden évben az ember életében. Ezek a kötelékek általában gyerekkorban alakulnak ki, bár felnőttként is találkozhatunk olyan lelki társakkal, akikkel az első pillanattól tökéletes az összhang. Ha egy ilyen komoly barátság ér véget, talán ideig-óráig működhet a „kutyaharapást szőrivel” felfogás. Ha egy nagyobb társasággal szervezünk programot, vagy társulunk olyan tevékenységekhez, melyekkel korábban nem foglalkoztunk, elképzelhető, hogy ugyanolyan lelki társakra bukkanunk, mint akit korábban elvesztettünk. (Velem már megtörtént – Kriszta)

6. Tanuljunk belőle!

Borzasztó közhelyesen hangzik, de mint minden közhely, ez is igaz. Nincsenek véletlenek az életünkben. Mindenből és mindenkitől tanulunk, s mi is tanítunk másokat. Mindig azokkal az emberekkel kerülünk kapcsolatba, akikre a fejlődésünkhöz szükségünk van, s mielőtt még elöntenének minket a kishitűség hullámai, bizony mi is tanítunk másokat. Lehet, hogy egy barátság azért ér visszavonhatatlanul véget, mert a két ember közötti kapcsolat beteljesítette a küldetését. Hogy mi volt az, arra magunknak kell rájönnünk.     

(Inspiráció: relrules.com)