Könyvtárba járni mindig, minden életkorban jó dolog. Szép és bőséges könyvállománnyal rendelkező könyvtárba járni felemelő dolog. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba járni egyenesen egy életforma, mert minden adott ahhoz, hogy emberek és polgárok legyünk egy igazán emberi és polgári környezetben. Olvassátok el kedvcsináló írásomat!
Amikor nyugat-európai nagyvárosokban jártam, mindig csodáltam a múzeum- és könyvtárkultúrát. Azt a polgári attitűdöt, mely szerint nem csak vasárnap, hanem a hét bármely napján el lehet menni akár ingyenesen is egy múzeumba vagy könyvtárba, amelynek kávézója a századfordulós Budapest New York Kávéházára vagy éppen a Centrálra emlékeztet. Tetszett, hogy hatalmas és gyönyörű könyvesboltok vannak, hogy a múzeumnak van saját, mindenki által hozzáférhető, ingyenes folyóirata, hogy jó dolog festmények és szobrok között sétálva tűnődni az elmúlt évszázadokon vagy éppen a jelenről vitatkozva andalogni egy baráttal a londoni Victoria and Albert Múzeumban, a British Múzeumban, a párizsi Louvre-ban, a madridi Pradoban vagy a bécsi Kunsthistorischesben vagy akármelyik nagy és patinás múzeumban. Aztán bepillantást engedett a turistáknak néhány nemzetközi könyvtár is, de mint az idegen nyelvek világában mindig egy kicsit bátortalanul mozgó ember, igazán jól ott már nem éreztem magam.
Hiába beszélek és olvasok valamelyest angolul és franciául is, nem vagyok a nemzetközi emberek minden nyelvi környezetben könnyedén feloldódó típusa - az igazán jó, bensőséges, könyvtári hangulatot csak magyar könyvtárakban érezhettem át. És ez a könyvtár a Szabó Ervin Könyvtár volt, mert bár érheti gáncs, részben joggal, a könyvtárat névadójának életútját illetően, amit ez a könyvtár tölt be a közművelődés terén, az példaértékű. A Központi Szabó Ervin Könyvtárnak külön mikrovilága van, a ruhatárral, az aulát belengő olcsó, sokszor zaccból főzött utánozhatatlan kávéillattal, a palota termeinek trónszerű foteljaival és kandallójával… Amolyan szeretnivalóan közép-európai árak és emberek egy nyugat-európai szintű épületben, mert a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületének helyet biztosító Wenckheim Palota bizony azoknak is megadja a szellemi töltekezéshez szükséges környezetet, akik egész életüket egy alkóvos földszinti bérlakás falai között töltik el.
Amikor a pesti bölcsészkarra járhattam, a Szabó Ervin Könyvtárat minden évszakban és minden – a nyitvatartásnak megfelelő – napszakban látogathattam. Láttam a Reviczky utcát és abban Babits egykori lakásának emléktábláját a tavaszi virágzás idején is, amikor a Palotanegyed egyetlen virágba boruló utcája hemzseg az egyetemista vagy éppen arra járó fiataloktól, az Építész Pincébe és a Magyar Rádióba igyekvő emberektől, amikor az egyetemi időszámítás a reggel 10 órai könyvtári nyitva tartással kezdődik.
Aztán láttam a könyvtár bejáratát télen, hidegben, a havas és latyakos, macskaköves Reviczky utcát, amikor mindenki az aula kávézójába igyekszik, és a nagy hideg miatt csak egy kis ajtó van nyitva az egykor patinás hintókat fogadó bejárati kapun. Reggel a fiatal magántanárok már elfoglalták a legjobb helyeket, vagy éppen a vizsgákra készülő diákok ültek körül könyvekkel és mobilokkal zsúfolt asztalokat, amikor az asztaltársaságból ketten úgy érezték, hogy muszáj a tételekről beszélni, hárman még az előző esti koncert vagy éppen házibuli történeteit mesélték…
Emlékeztek még ezekre a szép és fontos dolgokra? És a könyvtár, ami egy varázslatos és csodálatos épületben maga a kulturált, európai magyarság fellegvára, ahol annyi mindenről, megtudhatunk mindent, ha akarunk...
Már kamaszkoromban is szerettem, hogy itt nem volt korhatár a beiratkozásnál, ide mehettem olvasni akkor is, ha nem voltam 18 éves, ezért ez a pesti palota elérhetőbb vágyálom volt, mint az Országos Széchényi Könyvtár erődítményszerű épülete a várban. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olyan intézmény, amilyenből még sok kellene az egész országban, minél több és több tagkönyvtár, minél hosszabb és hosszabb nyitvatartási idővel.
És sorolhatnám a vágyálmokat, pedig ez a jövő, a boldog békeidő titka, ha vannak könyvtárak és iskolák és múzeumok és koncerttermek és színházak és templomok. Mert a mi generációnk már többet akar, mert telhetetlenek vagyunk, mert telhetetlennek kell lennünk és nem elégszünk meg Reményik Sándor üzenetével: nem csak a templomot és az iskolát kell megvédenünk, hanem az egész magyar- és általa, vele és benne az egész európai kultúrát…
