Néha rosszul érint, ha a kora huszonéves pénztároslány nem viszonozza a tegező közeledésemet, s "jónapottal" köszön. Ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy lassan 40 leszek, így van köztünk majdnem 20 év. Tehát nem is az első randinak kellett volna "besikerülnie", s mégis az anyja lehetnék...

Én azonban alapvetően - legtöbbször, persze nem mindig - nagyon fiatalnak érzem magam. Nem fáj semmim, alkaltilag is rendben vagyok, van egy csodás gyerekem, egy menő férjem, a szüleim is fiatalok, tök jó nekem... 

Sőt, ha a kiskép alapján gondolok magamra, még őszinte is vagyok. S ami nagyon jó, hogy már nem csak magammal, hanem másokkal is. Nem nagyon érdekelnek a konvenciók, az elvárások, az innen-onnan nyomásgyakorlás. A véleményem, az értékrendem az enyém.

Erre az őszinteségre nevelem a gyermekemet is. Legyen akárhány éves, a véleményét, gondolatait vállalja mindenki előtt, minden körülmények között, kulturáltan. Azaz ebből a szempontból (is) maradjon örök fiatal, mégha egyeseknek ez kényelmetlen is...