A lehetőségek hazája. Erről a legtöbb embernek az Egyesült Államok jut eszébe. Nyilván nem véletlenül. Pedig...

Pedig Magyarország is lehetne a lehetőségek hazája, és itt most elsősorban nem a mindenkori hatalom-élvezőkre gondolok, hanem magunkra. Magyar emberekre. Általában vannak elég jó ötleteink, a megvalósításhoz viszont már sokkal kevésbé jutunk el, és nemzeti karakterünkből fakadóan sajnos elég jól tudunk panaszkodni.

Panaszkodunk jogosan, panaszkodunk, mert a szomszéd is ezt teszi, panaszkodunk passzióból, panaszkodunk politikából, annyiféle módon tudunk panaszkodni, amennyi formában szereti Gombóc Artúr a csokoládét.

Lehet panaszkodni arra is, milyen színtelen, íztelen a paradicsom, amit a boltban veszünk. Lehet panaszkodni továbbá, hogy annak ellenére ízetlen és erőtlen a multinál vásárolt „csípős” paprika, hogy színe ígéretesen zöld, formája pedig hegyesebb, mint cigány popsztár „ködvágó” cipője. Panaszkodnak paprikára, paradicsomra azok is, akiknek pedig lenne lehetősége a ház körül zöldséget termelni maguknak, és/vagy van egy hétvégi telkük, amit viszont felver a gaz.

Nagynénéméknek van egy kis telke. Egy szép mesterséges tó mellett. Minden zöldséget és gyümölcsöt megtermelnek maguknak. Az utcában az övékén kívül még 31 ugyanilyen telek van. Ebből a 31-ből egyetlenegyben sincs kiskert. Egyben sem! A 32 tulajdonosból csupán egy van, aki él a lehetőséggel, és a silány áru miatti panaszkodás helyett megragadja a szerszámok nyelét. A lehetőség pedig a többieknek is adott.

Egy ország, egy nemzet állapota sok külső-belső tényezőtől függ, helyzete ártó szándékú erők miatt lehet sanyarú és kilátástalan. De hosszú távon mindezek csak körülmények, mert valójában egy nép karakterét, annak történelmét az határozza meg, hogy tagjai hogyan ragadják meg a lehetőségeket. Mert van sok, csak keresni is kell, majd pedig élni vele.

Aki pedig nem kapál, nem irtja a gyomot, ne is panaszkodjék!

Balczó Mátyás